MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1955. január 4. - 1955. február 28.
1955. január 10.
erre ex üzemre rávetni, más üzemek terv nem teljesítését esetre rányomni, nem ez az elsődleges, nőnem as, hogy a terv.ebben az évben valamivel magasabb és ennek következtében emelkedett a terv minden egyes izemben, melynek teljesítéséért erőfeszítéseket kell tenni* A terv szerint orsz•gooan globálisan 6 ss zalékzal kell emelkedni as ipari termelésnek ebben az évben, ez nem olyan nagy szum* Lehet teljesíteni és kell ss teljesíteni; sőt túlteljesíteni* Ezt követeli meg-az életszínvonal emelése és a nemzetközi helyzet feszüli sége» is* Á verseny terén a szervezési kérdésekben eléggé előrehaladtunk ós ez eléggé jellemzője a mi munkánknak. Minden egyes kampány idején a szervezési kérdések viszonylag jól haladnak, de a politikai tartalom hiányzik* Most is ugyanez a jellemzője ennek a versenynek. Feltétlen ssiksóges a politikai munka megjavítása* est ugy tudjuk megjavít ni, ha felvértezzük elsősorban a kommunistákat, a pártszervezeteket erre a harcra ós az ő póldamu tatásukkal, fel világ 03 ité munk,juu^al elsősorban segítjük a dolgozókat a ver eny-mozgalon minél szélesebb és mélyebb kibontakozására* Ugy segíthetünk a politikai tartalom megjavításán, ha ellenőrizzük ós biztosítjuk, hogy minden egyes üzemben a műszaki programm meg legyen és konkrét legyen és a műszaki programmra épüljenek a pártszervezetek politikai munkál, tervel és szakszervezetek tervei* 1952. évi felszabadulasi versenyben a tatabanyái szén 2röszt kezdeményezte azt, hogy a műszaki programm konkrét Kidolgozására ó üljön a pártszervezetek munkája, ez igen jól bevált* Azt kell biztosítani nézünk most, hogy a pártbizottságok, ezakszervezét megyei elnöksége, különböző területi szakszervezetek erre nagy gondot fordítsanak* Ezt csak ugy tud— Í uk biztosítani* ha a Braun elvtárs javaslatát megszívleljük és tényeg helyszíni ellenőrzést végzünk és ebben a negyedévben kiküszöbölve az elmúlt negyedévben elkövetett hibátat sotkat többet törődt ünk az üzegek pártszervezeteinek munkájával.és általában az üzemi érmelés kérdéseivel, - beleértve ebbe a mezőgazdasági üzemeket is* Bátkal elvtárs mondotta, hogy 4 üzemet meg lógnak nézni, helyes az, ha 4 üzemet alaposabban megvizsgálunk, de arra kell ügyelni, hogy minden üzembe eljussunk, és valamilyen módon, népnevelő értekezleten, vagy aktíva üléseken tárjuk fel az üzem belső életének problémait, és konkrétan szabjuk meg a *t>mmuuisták, népnevelők feladatait. Feltétlen helyes, ha a Diszx»e- támaszkodunk ebben a verseny-szakaszban. Az igazgató*:, pártitkárok, Diss-titkarok részére a jövóhóten lesz egy megyei aztlva ülés, ahol egyetlen napirend lesz: a Diezszervezeteknefc .a munkája* os zekötjiU a Disz munkajut a termelés— '\ ben való részvétel ortw*:el<~Owvel és a további feladatokkal, ez is hossasegit ahhoz, hogy a Disz-re jobban támaszkodjanak ós a Disz is tevékenyen vegye kl részat a versenyből* egyetértek a Braun elvtárs javaslatával az 1955-ös terv elkészítéséhez a dolgozók bevonását illetően* I&zőgazdasági versennyel kapcsolatban egyet lehet érteni azzal, timlt a Kanyo elvtárs mondott* /áléban az kell, hogy u megyei tan.es végrehajtóbizottsága tartsa kézbe, legyen ténylegesen gazdája a mezői* gazdasági versenynek* Javasoljuk, hogy a megyei tanács vogrehajtóbizottsága tűzze napir nőre és hozzon koakrőt intézkedéseket ebben a kérdésben* Abban a kérdésben, amit a Broun elvtárs felvetett a 'iogiagyúrral kapcsolatban, fel kell szólni a Központi Vezetőség ipari osztályura, hogy ilyen értelemben változtassanak a terven* Meg keli nézni konkrétabban as egyes textilipari telepre vonatkozó kordoseket, hogy valóban ugy van-e, vagy csak az igazgató ráfogja m 55.^vesfeszített