MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1955. január 4. - 1955. február 28.

1955. február 15.

buza. Itt ls a járási, községi, stb.- pártbizottságok: segítségét kéri. Ha ml azt a búzaterületet el akarjuk vetni, egyszerűen mg kell monda­ni ta községnek ennyi és ennyi területet kell bevetni tavaszi búzával és ezért felelősségre kell vonni az elnököt. Ez az egyik alapvető kérdés, ami miatt a határozati javo lat ls kevés. Két ponc van felsorolva, aa is a párt vb. felé szól. Véleményem szerint ebben a mezőgazdasági termelés irányitásáaak gyengesége van benne. Es ez az oka annak is, hogy az ősszel nem tudtuk teljesíteni a buza vetés­tervünket sem. Véleményem szerint a tavasz búzánál, de utána a vetőmag tfcea biztosításánál is tisztáznunk kell. hogy mit tudunk adni és mit nem. Vagy a lucerna vetőmagnál is. Hiszen annyi lucerna vaa mag nincs, ami az igényeket ki tudná elégíteni. Azt kell elérni, hogy termeljék meg maguk a parasztok és a termelőszövetkezetek is a lucerna vetőmagot. Mert nemcsak magunkat, hanem még más megyéket is el kellene látnunk lu­cerna vetőmaggal. Vagy a fejtragyuzás. Véleményem szerint az őszi buzak fejtrágyázá; ánok sokkal előbb kellene állni, mint ahogy áll.. Egyik javaslatom volna, hogy a mezőgazdasági osztálynak sokkal határo­zottabban és következetesebben kell hozzányúlni a tavaszi munkák elvég­zéséhez. ...s a járási mezőgazdasági oszt .ly vezetőit, és szakembereket személyszerlnt felee>lőssé kell tenni a mezőgazdasági munkák állásáért éa elvégzéséért. Sokkal jobban meg kell szilárdítani a vezetést és fe­lelősségre vonást kell alkalmazni azok felé a vezetők felé, akik a párt- és kormányhatározatokat nem tartsak be, illetve nem hajtsák vég­re, i'ahát ezt a bizonytalanságot, amely jelenleg megmutatkozik a taná­csoka 1, fel kell számolni a mezőgazdasági vezetésben, mert ez nemcsak mezőgazdaság fejlesztésére, hanem a termelőszövetkezetek megszilárdí­tására is káros. Másik hibája a jelentésnek, hogy inkább azzal foglalkozik, hogy mit végzett a mezőgazdasági osztály, de nem azzal, hogy mit akar végezni. Igy egy beszámoló jellege van inkább a jelentésnek. Ennek megfelelően ml sem tudunk megfelelő segitsóget adni a vita alapján. És ilyen szem­pontból javaslom, hogy ezt pótolja a mezőgazdasági osztály, egószitse ki és a legközelebbi vógrehajtóbízottság felé hozzon egy határozatot, hogy mit akar tenni a mezőgazdasági osztály ós a tanács ezen a térea. Csépesz elvtársi szer szeretaék szólni és azokhoz az elvtársakhoz csatlakozni, akik felvetették ezt a áolgot. A jelentósből az tükröződik, hogy nagyon nagy a nyugodtság a megyében és a megye vezető szerveinél a tavaszi munkát illetően, ami nem mutat előre, egyhelybeatopogást, bizonytalaasá ;ot tük­röz. Egyet lehet érteai a kanyó elvtárssal abban, hogy az őszi buza ve­tésében lévő lemaradásnak oka nagy mértékben a vezetésben keresendő. Dlóssi elvtárs is beszólt arról, hogy valótlan adauokat közöltek, azon~ ban nem beszélt arról, hogy aki ezt tette, hogyan akarják felelősségre vonni. Befolyásolja az őszi busa vetést a hely teles elméletek elterejedése ls. Vannak elvtársak, vezetők, akik ast állítják, hogy nálunk nagy a búza­vetésterülete, gabona vetésterület, stb. ami teljesen helytelen elmélet, mert hiszea vaunak országok, ahol nagyobb az annya a buza vetésterüle­tének, és a termésátlag mégis nagyobb. Például Bemet Demokratikus Köz­társaság, ahol kétszerese, háromszoros a busa terméseredménye, mint ná­lunk. Tehát első és legfontosabb feladat, hogy a megye illetékes szerveit fel kell készíteni alaposan, hogy határozottan ós Következetesen álljanak neki a lemaradás felszámolásának.

Next

/
Oldalképek
Tartalom