MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. szeptember 13. - 1954. október 25.

1954. október 11.

Szeptember* 13-án hozott a megyei párc-végrehajtóbizottsági határozat egyik: feladatként jelölte meg a tanács begyűjtési apparátusa szamára: az állaadó bizottságokat összehívni, értékelni azok munkáját a kalá­szosok begyűjtését illetően, és megszabni a kapások begyűjtésével kapcsolatos feladatokat. A határozat meg lett hozva, de a végrehajtás nem történt meg. Határozat született az elszámoltatás és a szankciók alkalmazását illetően, ezzel szemben a jelentésből kitűnik, hogy ezen a'téren vannak a legnagyobb hibák, A legnagyobb hiba az, hogy a be­gyűjtési hivatalnál dolgozó elvtársak egy idő óta bent vannak a hiva­talban, nincsennek kint a területen megfelelően. Az a.javaslatom, hogy a begyűjtési apparátus üienjen ki a területre és a helyszinen ellenőriz­ze, segitse ezt a munkát. Nincs végrehajtva a megyei párt-végrehajtó­bizottság határozatának az a pontja sem, melyben az államapparátus felé határozta meg a tennivalót a versenymozgalom kiszélesítésére vonat­kozóan november 7-re, Bndrőd község volt a kihívó, azonban a c'sat­lakozások nem történtek meg. Újból fel kellé eleveníteni, megszün­tetni azt a tűrhetetlen állapotot, ami ezen a téren megvan. Sarus elvtárs: Azt kell látni, hogy megyénkben a dolgozó parasztság beadáshoz való viszonya jó. Bizonyítja ezt az a tény, hogy az eddigi eredmények - spontán eredmények, sem a tanács, sem a hivatal részéről különösebb intézkedést nem tettünk, hogy előbbre vigyük a begyűjtést. Azonban mégis szükséges és feltétlen kell is a politikai munka. A tengeri beadás területén a szedéshez viszonyítva komoly lemaradás van. A tengeri szedését befejeztük és a teljesítéssel nagyon le vagyunk ma­radva. Helyes az, amit a K.Nagy elvtárs javasolt, hogy alaposabban, mélyebben magyarázzuk meg a begyűjtés - jelentőségét ós fontosságát. Ezt párttagságunk nem ismeri megfelelően, mint ahogyan ismerni kellene,ép­pen ennek következtében párttagjainknál sok esetben rossz a begyűjtés­hez való viszony. Azzal kapcsolatban történt intézkedés, hogy a név­sort a begyűjtési hivatal adja át a pártszervezetnek.Az szükséges, hogy a népnevelők kezében módszert adjunk, hogy hogyan foglalkozzanak a dolgozó parasztokkal. Az a tapasztalat, hogy nemigen van foglalkoz­va a begyűjtés kérdésével, inkább foglalkoznak a szántás-vetés kér­désével. Én azt vetném fel, hogy inkább a begyűjtésnek a kérdésével foglalkozzunk jobban, mert szántani, vetni, csépelni mindenki fog, de beadni nemigen szeretnek. Borbély elvtárs felvetette, hogy határozottabb intézkedésre van szükség. Azt hiszem, hogy ennek alapján született a pénteki értekezlet, ami meg fogja hozni az eredményét. Elfog adom azt a bírálatot, amit Kanyó elvtárs vetett fel, hogy nem ellenőriztük megfelelően az alsóbb szervek munkáját. Borbély elvtárs azt vetette fel, hogy szaporodhak a hátralékosok, ezek a hátralékosok előbb is meg­voltak, csak nem voltak nyilvántartva. Helyesnek tartanám szt, ha a pártszervezetek napirendre tűznék és meg­tárgyalnák a begyűjtéssel kapcsolatos tennivalókat, X jelentés elkészítésével kapcsolatban azt vetném fel, hogy én szabad­ságon voltam, Magony elvtárs pedig nem tudta, hogy pártbizottsági ülés elé megy a jelentés, és igy nem volt idő megnézni, hogy hogyan segítik a pártszervezetek a begyűjtés munkáját. Biró elvtárs: Az itt elhangzott javaslatok helyesek és megvalósit­hatók. Mit kell tenni ezen a téren? Mindenek előtt a multhéten a ta­nács végrehajtóbizottság által megtárgyalt anyag alapján hozott ha­tározatokat kell tanács vonalán végrehajtani. És különös tekintettel kell lenni a pénteki értekezleten elhangzottak végrehajtásának ellen­őrzésére. Arra kell törekedni, hogy az itt elhangzottak,intézkedési tervezetbe foglaltak végre legyenek hajtva. Bnnek érdekében a tanács végrehajtóbizottsága közösen a begyűjtési hivatallal ellenőrizze a járásokat. A járások pedig konkrét segítséget adjanak a községeknek, hogy ezeket a tennivalókat, meglévő határozatokat végrehajtsák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom