MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. szeptember 13. - 1954. október 25.
1954. október 4.
segitenek nekik, akkor ezen a téren a munka'nem fog megfelelően menni. A mezőgazdaság szocialista átszervezése nemcsak 1-2 ember feladata, hanem minden egyes elvtársnak foglalkozni kell ezzel a kérdéssel. Felvetődött a földleadással kapcsolatos probléma. Eddig olyan határozat nem volt, hogy ezen a téren mit csináljunk. 16 termelőszövetkezetnél vetődik fel ezzel kapcsolatban probléma. Ebből 11-nél javasoljuk a földleadást. Megnéztük azt, hogy a leadandó területet hogyan tudjuk hasznositani, mind a 11 esetben a leadandó terület más termelőszövetkezethez menne át, 1-2 esetben állami gazdaság venne át, egyéni parasztok kezelésébe nem jutna. Ennek a kérdésnek a megoldása sürgős, mert ezek a szövetkezetek amig nem tudják, hogy mi lesz, addig nem tudnak megfelelően hozzáfogni a munkák végzéséhez, nem tudják, hogy hogyan készüljenek a buzavetésre. A másik szövetkezet viszont, amely várja a földterületet, nem tudja, hogy készitsen-e rá vetőmagot, vagy ne. Nagyon egyetértek azzal, hogy elsősorban uj tagokat kell beléptetni és visszahozni az eltávozókat. Azonban azt is látni kell, hogy ezekbe a szövetkezetekbe nem lépnek be dolgozó parasztok, mert soszszul gazdálkodnak. A békéscsabai Slőre termelőszövetkezet 6oo holdat akar leadni. Ebbe a termelőszövetkezetbe nincs belépő. Ahol arra lehetőség van, hogy visszahozzunk tagokat, vagy ujbelépőkkel megtudjuk erősiteni a termelőszövetkezetet, természetesen ott ez az első, de olyan helyen, ahol erre nincs lehetőség, ott segiteni kellene, mert még egy év el fog menni és a termelőszövetkezet tagsága azon fog problémázni, hogy kilép* a termelőszövetkezetből, mert nem mennek megfelelően a munkák. A békéscsabai Előre termelőszövetkezet tagsága azt mondja, ha leadnak 4oo holdat, akkor maradnak a termelőszövetkezetbe. A termelőszövetkezetből az olyan tagokat, akik egész éven át nem mentek ki dolgozni, ki kellene zárni a termelőszövetkezetből, vagy törölni a tagok sorából, és a földet kiadni részükre. Virágos elvtárs: A békési jírásban a föld probléma főleg Bélmegyer községben jelentkezik. A termelőszövetkezetek megszilárdításához hozzátartozik a helyes állattartás, állatállomány fejlesztése is. Olyan probléma vetődik fel, hogy gépállomásaink nem tudnak elegendő siló-gépet adni, nem tudjuk megfelelő mértékben biztositani a siló-tervet. A megyei tanács mezőgazdasági osztálya helyes volna, ha felvetné a Földmüvelésügyi Minisztérium gépesítési igazgatósága felé. .Ez nem uj probléma, erről m^r korábban is szó volt. 1/4—re tudtuk biztositani eddig a siló-tervünket. A hozzászólásokkal lényegében egyetértek. Bátkai elvtárs felvetette, - hogy nem ért azzal egyet, amit én felvetettem, hogy a népnevelő csoportokkal kapcsolatos kérdésről még korai volna beszélni. hn azt mondottam, hogy a népnevelők megszilárdításáról határozott véleményt mondani még korai, volna. Most felszinre kerültek a népnevelők, ha ezeket megfelelően összefogjuk, foglalkoztatjuk őket, akkor ezeket meg tudjuk szilárdítani. Klaukó elvtárs: A jelentés kétségkívül helyzetképet nyújt arról, hogy hogyan állnak a termelőszövetkezetek, mi a helyzet a termelőszövetkezetekkel kapcsolatban a békési járásban. Utal a jelentés arra, hogy mit tettek az elvtársak a Központi Vezetőség júniusi határozatának végrehajtása érdekében. Gyengéje a jelentésnek, amire kitért a Biró elvtárs is, nem elemzi megfelelően az egyes kérdéseket, nem tárja fel ezekkel kapcsolatos kontcrét tennivalókat, feladatokat. Másrészt az elvtársak olyan kérelem formájában adták be a határozati javaslatot. Amely között olyanok vannak, amire már van határozat. A határozati javaslatokban a megyei párt-végrehajtobizottság arra lett volna kíváncsi,hogy a jelentésben foglaltak, mindenek előtt a Központi Vezetőség határoza-