MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. július 12. - 1954. augusztus 30.
1954. augusztus 30.
Ili jesszék a megyei párt-végrehajtóbizottsága elé. á jövőben helyesnek tartanánk, he határozati javaslattal is élne a járási párt-végrehajtóbizottsága. Az elvtársaknak biztosan vannak elgondolásaik, jó kezdeményezéseik, amit a többi járásokban is tudnánk hasznosítani. A termelőszövetkezetekben fennálló helyzet alapján megállapítható, hogy a gyulai járás egyike azoknak a járásoknak, ahol a termelőszövetkezeti mozgalom viszonylag jobb, a termelőszövetkezetekben folyó politikai munka viszonylag legjobb. Sz nem független a járási pártvégrehajtóbizottság munkájától. De feltétlen figyelembe kell venni e jelenlegi helyzetben a termelőszövetkezeten belüli tagság hangulatát, az egyénileg dolgozó parasztok véleményét. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor azt kell megállapítani, hogy a termelőszövetkezetek megszilárdítása és fejlesztésében, a termelőszövetkezeten belül folyó politikai munka területén nince minden rendben. Sőt mondhatni azt, hogy igensBUlyos lemaradás tapasztalható. A termelőszövetkezetek megszilárdítása, további fejlesztése érdekében gyökeresen és alapjaiban javítani kell az egész megyében a termelőszövetkezetek eredményeinek széleskörű propagálása terén, főbb olyan jelenség bizonyitja ennek szükségességét, mint amit az elvtársak elmondottak, hogy az ellenség éppen ezen a téren igyekszik a termelőszövetkezeti .mozgalmat leiaratni. Feltétlen fontos a közeljövőben ugy a pártpropaganda munkában, mint állami vonalon, tanácsok részéről folyó propaganda munka terén gyökeres változás eszközöljünk. Gondolok arra, amiről előzőleg is sok szó esett, a különböző brosúrák, röplapok kiadásán keresztül az eddigiektől szélesebb körben kell termelőszövetkezeteink eredményeit a tömegek közé vinni. Az elmúlt hóten résztvettem a békéscsabai városi-párt-végrehajtóbizottságnál egy I aktive értekezleten, ahol olyan javaslat vetődött fel, hogy a megye részéről lépjünk fel kezdeményezőén a központ felé. hogy küldjenek olyan filmeket, melyek a termelőszövetkezetek eredményeivel, az uj munkamódszerek népszerűsítésével foglalkozik. Az agit.prop.osztálynak sokkal kezdeményezőbbnek kell lenni ezen a téren, mint eddig volt. I A termelőszövetkezeten belül folyó agitációs munka középpontjába fel- \ tétlen a termelőszövetkezeti eredmények népszerűsítése mellett a teg- \ napi Szabad Népben Hegedűs elvtárs cikke nyomán a gabonaproblóma megoldásának kérdését kell helyezni. Bz nemcsak a megyének, hanem az egész ország központi kérdése, ahhoz, hogy célkitűzéseinket minden téren meg tudjuk valósítani. A termelőszövetkezeteken belüli politikai-agitációs munkára vonatkozóan teljesen egyetértek azzal, amit a Bátkai elvtárs elmondott. Hogy a termelőszövetkezetekben megfelelő politikeiagitációa munka folyjon, ahhoz népnevelők kellenek. Ezen a téren, ahogyan a gyulai járásban áll a helyzet, annál inkább rosszabbul állnak a többi járások. Feladat az, hogy minden egyes termelőszövetkezetben létrehozzuk, alapos kiválogatás utján az agitációs csoportokat. Ezen belül is azonban véleményem szerint feltétlenül külön elbírálás alá kell vonni az egyes termelőszövetkezeteket. Gondolok itt azokra a termelőszövetkezetekre, ahol ebben az évben - mint ahogyan Unyatyinszkiné elvtársnő hozzászólásában elmondotta - a gabonaosztás nem a legjobb. Különösen ezekre a termelőszövetkezetekre kell nagy gondot forditani. Az agitációs csoportokat elsősorban ezeken a területeken kell biztositani. Ezzel kapcsolatban az a javaslatom, hogy a megyei párt-végrehajtóbizottság mezőgazdasági osztálya a megyei tanáccsal karöltve mérje fel a termelőszövetkezetek területét, és jelölje meg azokat a termelőszövetkezeteket, ahol a zárszámadás során ilyen helyzet fog előállni. Ennek megfelelően kell az agitációs csoportok létrehozását előkészíteni ós megszervezni. Nagyon nagy horderejű kérdés ez. Falamennyien itt éltünk, ismerjük az elmúlt év őszén lezaj-