MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. február 1. - 1954. március 12.
1954. február 15.
H A jó tapasztalatok hasznosításánál hiba az is, hogy nem eléggé hozzuk felszinre a jó tapasztalatokat. Az utóbbi időben a jó tapasztalatokat népnevelő füzeten és a sajtó utján tudatosítjuk. Arról nincs tiszta képünk, hogy mennyit vettek fel egyből taggá és hogyan foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Eddig kb. 12o tagot vettek fel egyből taggá. Ezt a munkát tovább fogjuk fokozni. A/ felvett tagok- tj-ek szarna és a statisztika azért nem egyezik, mert a statisztikába nem vettük bele az alkalmazottakat. A vezetőségválasztó taggyűlésen nem foglalkoznak tag és tj. felvétellel. A jelentésben felvetett tanácsok munkáját ugy gondoltuk, hogy a tanácsnál lévő pártszervezet titkára egy-egy jól dolgozó, vagy beadását példamutatóan teljesitő egyénileg dolgozó paraszttal való foglalkozást javasolná a pártbizottságnak, akit később tagnak is fel lehetne venni. A 3- kongresszus tiszteletére nem indult be olyan verseny, hogy mennyi tagot- tagjelöltet vesznek fel, hisz ez nem kampány feladat, ennek állandónak kell lenni. Hozzászólások: Csatári elvtárs: A KV. határozata megállapította,- hogy a dolgozó parasztok felvétele alacsony színvonalon áll. A határozat óta változás nem tör tént, legalább is a számok ezt bizonyítják. A tag- és tj. felvételnél fogyatékosság, hogy pártszervezeteink nem foglalkoznak megfelelően a párttagokkal olyan irányban, ho^y a párttagság feladatává tegyék, hogy a munkaterületükön a'termelomunkában"kitűnt pártonkívüli dolgozókkal foglalkozzanak, akiket később tagjelöltnek fel lehet venni. A vezetőségválasztó taggyűléseken tapasztalható volt, hogy a távolabb eső részekről a párttagok hiányosan jelentek meg. Egyrészt a vezetőség is elismerte, hogy a kiértesítés hiányosan ment, pl. a Mezőberényi alapszervezetnél azért nem tudtak beválasztani a vezetőségbe dolgozó parasztot, mert nem volt jelen. Én javaslatba feL vetném, hogy meg kellene nézni, hogy a nagy tanyaterülettel rendelkező párts zerve zet e k mellett létre kell hozni még egyet, mert van olyan terület ahol lo- 12 km-re vannak a községtől és nem jönnek be taggyűlésre. Persze ezt alaposan meg kell nézni mielőtt végrehajtanánk. Még mindig felmerül, hogy nincs kikből felvenni párttagokat. A pártoktatást értékelve megállapítható, hogy az oda bevont pártonkivüliek több esetben aktívabbak, jobb munkát végeznek,, mint a párttagok. Ez a jelenség mutatja, hogy van a pártszervezeteknek kikre támaszkodni, kikkel foglalkozni. Ezekre a pártonkívüli dolgozó parasztokra feltétlen lehet számolni. Több helyen a vezetőségválasztó taggyűlésen elmondták a párttagok, hogy hónapokon keresztül nem értesítették őket, hogy taggyűlés lesz. Ez is mutatja, hogy arra sem támaszkodnak, akikre lehetne. Komoly hibák vannak ezen a téren, éppen ezért hogy meg tudjuk javítani ezt a munkát elsősorban a falusi pártszervezeteink politikai, szervezeti munkáját kell megjavítanunk, mert ha a pártszervezeten belül nincs megfelelő szervezeti Siet, akkor nem tudnak foglalkozni a tag- tj. felvétellel sem. Mezőberényben is felvetették a tagok, hogy négyszer, ötször elmentek, de a taggyűlés nem volt megtartva, bírálták a vezetőség munkáját. A gyulai járásban felvetették, hogy a járási pártbizottság nem értesiti ki az alapszervezetet arról, hogy ha felveszik, vagy nem a jelentkezett tagot- tj-et, vagy esetleg hosszú ideig tartják maguknál a felvételi kérelmet.. Még most is tapasztalható, hogy elfekszenek Mezőberény községi pártszervezetnél a felvételi kérelem. 1953 januártól decemberig 12 tag- tj. felvételi kérelem feküdt el, amit nem bíráltak el, ha azt is mutatja, hogy ha igy kezeljük a felvételt, akkor a párttagság aktivitása csökkenni fog^ a tömegek felé végzendő munkánk nem lesz eredményes. \ •Lipták elvt árs: Azokban a pártszervezetekben, ahol a szervezeti élet eros es szilárd, ott jobban megy a pártépitési munka, a tag- tj. felvé tel.