MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. február 1. - 1954. március 12.
1954. március 8.
f 5 " ÍHSÖ?1 Összefoglalva: A K.V* határozatának végrehaj tatában ölért eredményeink a koilektvi vezetés, birálat, önbírálat, a pártdemokrácia betartása terén elért eredmények nem hoztak döntő változást a párt és 'tömetJcapcsolatának negsziléról tás ban és a tömegek közö tt véfaett jgolltikai munkában. Fhhéz~a7 fentieken tul hozzájárult még az is, hogy a töaegpropaganáa le volt szükitve egy osztály feladatára, az sgi úeiő a nevelés ne*< vált az osztályok közös feladatává, s Így ennek követkéz ében nem tudtuk meggyőzni dcglözeinket kellően a KV* határozat Büradandóságáról, s annak lényegéről, hogy az államiránti kötelezettség teljtsitése, a tervek teljesítése feltétele az életszinvonal emelésének, A párttagjaink ideológiai nevelése terén sem tőrtént lényeges javulás. A pértoktutésunkut neia tudtuk kellő eredménnyel alárendelni a Kf.határozat áegértésének. A II* ás III, SzKP, Történet hall ; atói között és a polIgazdaságtan mindkét évfolyamén fokozódott az érdeklődés az elvi kérdések iránt* Az elmélet és gyakoüat helyes összekapcsolása tekintetében* De nem mondhatjuk ezt az alsóbb fokú oktatásnál, ahol sem mc;g jelenésbea* sem elvi kérdések iránt való érdeklődósbon nem mutatkozik jaaulús. JB, még mindig nem tudta biztositani az oktatás kollektív elősegítését, ellenőrzését, kevés elvi és gyakolati segítsége- nyújt a propagandistáknak. Van u{-yan törekvés üjrra, hogy a helyi feladatokkal kapcsoljuk össze az oktatást, de ezen a téren még sokajavítani való* Fenti hibák kijavítása érdekében az aláboiakat javasoljuk: 1,/ A K.V, határozatának lemélyítése az uj szakasz célkitűzései isaerte1 tésének a tösegpolitikai munka megnyitása érdekében, a,/ Rákosi elvtárs és Farkas elvtárs beszédét feldolgozzuk és a III, hó végéig politikai iskolán egy foi to lakozas keretén belUl megtárgyaljuk, ho&/ tisztázzuk a hallgatók előtt az uj szakasz célját ós jellegét, ehLe a JB.. agit.prop* osztálya ad segitséget a propagadnis táknak• d./ Az újonnan megválasztott pártvezetőségeknek községenként a JB. egyegy tagja előadást tart kéthavonként, ahol a KV. hagúrozatábfil fakadó feladatokat elvileg tisztázva és módszerbeli segítséget adva a munkájukhoz* Bzea tulmenőleg a vezetőség ujjárálasztása Idején létrehozott aktivá hálóz \tofr tovább szilárdítjuk, havonta beszámoltatjuk és munkájukhoz megadjuk a kellő segítséget. c./ A tömegpolitikai munka megjavítás érdekében a népnvelő értekezletek megtartásén túlmenően két havonként nyilvános pártnapokat tartunk, ahol a legfontosabb napi problémákal' foglalkozunk. A tanyát örületeken a politikai mu ka megjavítása érueébcn a választ-