MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. február 1. - 1954. március 12.

1954. március 8.

A K.V. június 27-28-1 határozatának végrehajtása a pártaserresetek belső életének megjavitása, A K.V, j unius 27-28-i határosatáea feltárta és eleaeste asokat a hi­bákat, amelyek pártunk vezetésében mutatkoztak. Ess árt egy sor határo­sat ot hosott pártunk vezetésének megjavítására, - a párt és a tömegek kösötti kapcsolat további elmélyítésére, a munkás-paraszt ssövetség magerőéit éaére* I. A K.V. határozata által faltárt hibák és hiányosságok a gyomai járás területem is megtalálhatók Toltak, esért fSfeladatul ast tustük ki, , hogy a határozatot megismerjük és lejuttassak pártszervezetekem keresz­tül a dolgozókhoz. A K.V. júniusi határozatát először a JB. ülésen tárgyaltuk meg, majd ezt követően a járási kibővitett Tálasstmányl ülésen, ennek alapján a KB-i és Tálasstmányl ülésen és minden alapszervezet Tesetőségl és taggyűléseken. As alapszerrezetek többségénél a határozatot helyesen dolgozták fal, azonban egyes alapszerkezeteknél osak felolvasták, /ast, amit közvetlen a központtól kaptak, aa még ma is kint van as alapszervezetéknél*/ líen eléggé konkretizálták és értékelték a saját területükön elkövetett hibákat.és főleg a hllák kijavításának a módszere nen tisztázódott kellőeafe A határozat feldolgozása lénygesen változást hosott pártszer­vezeteink életében. A júniusi határozat előtt nem beszélhettünk alap­szervezeteinknél, da még a pártbizottságainknál sem a kollektív vese­tééről. JJagy mértékben eluralkodott as egyszemélyi vezetés, amely jel­lemző volt a JB -re is, sőt Krivik elvtárs beállításával ez a helytelen módszer még fokozódott /határozathoztál, munkamódszer, stb./ A kollektiv vezetés terem járásunk pártszervezeteinél pártszervezeteink­nél komoly javulás van, A határozat hosfcalok kollektivek, a párt előtt álló legfontosabb feladatok végrehajtásának módját kollektiTea beszé­lik meg* A taggyűlések "beszámolói is visssatükrösik a vezetőségek kol­lektiv munkáját. Hiba esem a térem az, hogy a felelősségérzet még nen mélyült el a vezetőségi, tagokban, a határozat végrehajtásáért nem fo­lyik következetes haro, A KV. határozat megtárgyalása óta javulás Tan a birálat, önbírálat terén. Párttagjaink sokkal bátrabban bírálják a párt­ás állami vezetők hibáit, személyre való tekintet nélkül, különösen ez nost a vezetőség újraválasztó taggyűléseken mutatkozik legjobbam Jelentén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom