MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. február 1. - 1954. március 12.
1954. március 8.
hogy a Központi Vezetőség határozata után továbbra is az állami feladatok végrehajtását bizonyos tekintetben az állami apparátus nélkül akarják a pártbizottságok végrehajtani. Vagy helyesebben mondva kiveszik továbbra is az állami feladatok végrehajtását az állami szervek kezéből és maga a pártbizottság, pártszervezet próbálja ezeket a gyakorlati életben végrehajtani. Pl, ilyen volt a termelőszövetkezetből kilépett tagok ügyének rendezése. Amellyel kapcsolatban határozatok születtek, amit esetleg a Blahut elvtárs megkapott, de maga a választott szerv, Végrehajtó Bizottság nem kapta meg ezeket a nagy jelentőségű határozatokat, amely az egész megyei tanács előtt álló feladatok végrehajtását,jelentette*. Vagy még egy példát vetnék fel, pl. a gazdagyülések kérdését, ^ megyebizottságon belül ugy a mezőgazdasági osztály, mint az agit,prop,osztálynak helyesen szorgalmazni kellett ezeknek a megtartását, ahonban a faanács-szervek nélkül .végeztük ezt a munkát. Holott a gazdagyülések megtartása szoros kapocs, együttműködést kivan. Az törént, hogy a megyei pártbizottság részéről lent volt a területen ezzel kapcsolatban a határozat, azonban a megyei tanács vezető funkcionáriusai nem tudtak erről, Kanyó elvtárs reagált a Násztor elvtárs felvetésére a pártapparátusból a tanács apparátusba helyezett elvtársakkal kapcsolatban. Itt több eset- ' ben olyan jelenségről van szó, hogy a megyei tanácshál dolgozó vezető elvtársak azt érzik, hogy már pedig ennek a kádernek itt kell dolgozni.Nincs' as meg, hogy egy-egy elvtárs áthelyezésével kapcsolatben leülnénk a megyei tanács vezetőivel és megbeszélnénk azt, hogy mi helyesnek tartjuk, ha az az elvtárs a tanácsapparátusban dolgozik, és mi ugy láojuk, hogy a < tanácsappará-üusban jó munkát tud végezni. A felvetett problémákkal, hiányosságokkal kapcsolatban meg kell nézni a magunk tevékenységét is. Eddig ugy gondoltam, hogy minden segitséget megadtam' a megyei tanács részere a feladatok végrehajtására vonatkozóan. Amikor alaposan elgonaolkoztam ezen a kérdésen, arra a megállapodásra futottam, hogy nem is nagyon nevezhető segítségnek, amit személy-szerint nyújtottam a Végrehajtó Bizottságnak. Amely segitség mindenekelőtt abban nyilvánult meg, hogy többször magam is agitátorként vetettem fel a kérdéséket. Agitációs kérdéseket vetettem fel a megyei tanács Végrehajtó Bizottsága felé, mintha megakartam volna agitálni az elvtársakat arról, hogy mi a jelen tősége a Központi Vezetőség határozatának. Holott ezek á határozatok önnagukért agitálnak. Nem sok szerepe van annak, hogy mi agitáljunk a Végrehajtó Bizottsági ülésen* Sokkalta jobban mudszerbenileg, elvileg kellett volna alátámasztani egy-egy határozattal kapcsolatos konkrét tennivalókat.Ez meg volt egy pár esetben, de nem olyan jelentőség-teljesen, ahogyan a Végrehajtó Bizottság munkáját elő kellett volna segíteni, tudtam azt, hogy a megyeS tanács Végrehajtó Bizottsága részéről, egyes,elvtársak részéről eléggé húzódoznak a feladatok végrehajtásától, még sem történt meg az, hogy leültem volna elbeszélgetni ezzel az elvtárssal. A Végrehajtó Bizottsági üléseken, ami a Blahut elvtárs összefoglalóját illeti láttam, tudtam azt, hogy nem helyesek, többször az elvtársak által felvetett helyes javaslatokat nem tükrözték vissza. Mégis utólagosan a Végrehajtó Bizottsági ülés után, vagy megy ebi zottoági ülésen, vagy majdnem'' az utcán vetettem fel Blahut elvtárs felé, hogy mi a nem helyes. De nem történt az meg, hogy a Végrehajtó Bizottsági ülés után leültem volna a tí lahut elvtárssal és értékeltük volna a munkát. : Frank elvtárs; A jelentést áttanulmányozva, az a véleményem, hogy ugy a jelentés, mint a javaslati rész alapos munkát tükröz. Különösen pozitívnek tartom benne azt, hogy gátlás nélkül személy szerint felveti a bírálatot, ugyanakkor önbirálóan elismeri azokat a hibákat, amelyeket elkövettünk a tanács irányítása, segítése szempontjából. M eg mondom őszintén, hogy nagyon közelről nem ismerem a megyei tanács munkáját, az oktatási osztály, Népművelési osztály munkáját valamennyivel jobban ismerem. Ahogyan