MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. február 1. - 1954. március 12.

1954. február 22.

No lAf) Határosati javaslatt l/a.- A K.V. Júniusi ós októberi határozatát a főosztálynak as addigi* női fokozottabb mértekben kell munkájának kb*sáppontjába állítani. A főoeztályhos tartósa alapsse íveseteket meg kell erősíteni. A most folyó vezetőcégek ujjáválaaztása alkalmával a pártdemokrácia sslgoru betartásával el kell érni. ho<jy a pártszervezetek élőre ások a koaraunioták kerüljónak, akik a határosat végrehajtásában as eddigiek során Jé munkájukkal kitűntek. Határidői Folyamatosa Felelőst íffl. Adminlsstrativ üastálya. b.- A K.V. határozatának végrehajtása kötelezően Írja elő a főosstály* hoz tartozó Gsorvek vesetőinek ós beosztottainak a politikai kén* nettségük eddiginél magasabb színvonalra való emelését, Heg koll javítani as Iskolán kivUli pártoktatáot és esen a térnn elsősorban a vezető beosztásban lévő elvtársaknak kell aaemólyes p Idamutató­sukkal élenjárni, ssukaáges, hogy a megyei főoastálynál vezotő be* osstásban lévő elvtársak, ások a Járáol osstályvcsotőfc, akik ős­idéig még pártiskolát nem végestek, legkésőbb 1955• évben elvéges­sék a 3 vagy 5 hónapos pártiskolát, A negyei pártbizottság a 3 hónapos pártiskolára az eddig engedélyezett 3 fő helyett 5 főt, 5 hónapos pártiokiára a jelenlegi 2 fő helyett 3 főt, as 1 évei és 2 éves pártfffiakoIára l-l főt hosson javaslatba. Batáridőt Folyamatos* Felelőst Palyik elvtárs, Polyák elvtáranŐ. A K.V. határozatának végrehajtása köteleséén Írja elő a főosstály­hos tartósé elvtársak általános műveltségének és kultaaálls ssin­vonalánafc emelését, üeg kell Javítani a kösoktntáoban róostve£k -tanulását. A vese tők kötelesek 6110X101*18111, hogy a beosztottak sonénseresen -tanulj nnkt mg kell Jnvitsmi a riinlftrsi snQl u-k munkáját, a DISS. es as Asszonytanács bevonásával. Határidőt Folyamatos. Felelőst Vesetők, parancsnokok és alapszerv! titkárok. A K.V. határosat alapján törvénnyé kell, hogy váljék a tömegekkel való kapcsolat elmélyítése. Haladéktalanul fel kell ssáaoinl n még egyes területeken mutatkosé bürokratikus intézkedéseket a dol­gosakÜgyeinek intézése felett, ssijoruan őrködni kell a ssocialiatc törvényeoeég betartása és betartatása felott. A legeaisorubban fe* lelősségre kell vonni a törvényesség raegaértőlt u^y hivatali, mint pártvonalon. A parancsnokok, politikai munkóaok havonta rondazereaen értékeljék s elért eredményeket ós hiányos ajakat, Sebének hathatéa intáakedé­aeket a hibák megssUntetóaóre, A politikai osstály vesetője a negyei tüsrendésseti és bv. politikai helyettes a MB. Adminiostra* tiv Osstályát. a járási politikai helyettesek a JB-t havonta rand­aseresen tájék atássák munkájukról. Határidőt *flfi^H* hé 3ü-a. , 11 őst FŐcestályvosető és helyettesei, rendőri politikai osst. vesetője és Valamennyi politikai helyettes. A K*V, határosata népi demokráciánk fejlődésének uj ssakassa a fő­osstály sservel elé azt a feladatot állítja, hogy as eddiginél fo­kozottabb mértékben védje a társadalmi tulajdont, a dolgosok sze­mélyi tulajdonát, AS államvédelmi munkát a saéles dolgosé tömegek­re való fokozottabb támaeskodásaal. as operatív munkások politikai és ssakmai sslnvonalának emelése ut£ón meg kell javítani. A kösbis* tonságot as eddiginél asllárdabbá kell tenni, Fokosnikell a büh­Uldösest. A dolgosakkal való ssoros kapcsolaton keresstül as utóbbi időben beállt egéasséges fejlődést as ellenság elleni harc, a mjfm

Next

/
Oldalképek
Tartalom