MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. február 1. - 1954. március 12.

1954. február 15.

A PTO, amely gazdája volna ennek a fontos pártépitési feladat jó megol­dásának sem foglalkozik megfelelően ezzel a kérdéssel* Osztályértekezle­ten hónapok óta nem volt napirendem és nem történt konkrét módszerbemi se­gítségadás a járások felé sem, eltekintve a kiszállások alkalmával megbe­szélt rövid figyelmeztetésektől és a PH-ban megtartott módszerbemi előa­dáson kivül. Ugyan ez tapasztalható a járási pártbizottságoknál is, a so­ronlévő feladatokra való hivatkozással /vez.választás, tsz-ből kilépettek ügye/ nem foglalkoznak a tag- és tá.felvétellel. Sőt olyan durva hibák is előfordulnak, pl. a szarvasi JB-nél a januárban beérkező 27 tag és tj. fel­vételi kérelmét még nem bírálták el, a községi pártbizottságok többszöri kérésére sem. A pártszervezetek hiányos politikai munkája következtében nem mozgósítanak ^aegfe lelően a tag- és tagjelöltfelvételre tömegszervezeteink sem, kevés az olyan Disz-szervezet a megyében, mint a méhkeréki területi Disz, ahol jelea­leg is 4 egyénileg dolgozó parasztfiatalt javasolnak tagjelöltnek. A Disz megyebizottságnak sincs fcépa orról, hogy a Disz hány tagjelöltet javasolt a párt felé. Hasonló hiányosság tapasztalható a tanács részéről is annak ellenére, hogy maga a tanács konkrétam ismeri asokat a dolgozó parasztokat, akik a párt­ás kormányhatározatok megválóéitásábam élenjárnak, azonban nem hivja fel a pártszervezet figyelmét, hogy jó munkájukért a párt tagjelöltnek nevelje. Ssefcet a jelenségeket megtaláljuk a tömbi tömegszervezetekaéj. is. ^irt szer vezetőink munkájában pozitívumként kell értékelni azt, hogy a jelen­legi vezetőségválasztó taggyűlés elé készített beszámolóban a pártvezetőség döntő többsége önbirálóam foglalkozik a tag- és tj.felvétel terén elköve­tett hibákkal, érzik, hegy ezen a térem súlyos mulasztások vannak a párt­munkában, számtalan helyen konkrétan felvetik, hogy a párttagság elöregedé­se, a pártszerveset irányító ée harcos kiállásának hiánya főképpen a terv­szerű tag- és tj. felvételi munka elhanyagolásához vezethető vissza. Párt­szervezeteink irányt vettek ezen hiányosságok kiküszöbölésére, ami lemér­hető abban, hogy a határozati javaslatban konkrét irányt adnak a hibák ki­küszöbölésére.' Javaslati A tag- és tj.felvételi munka megjavítása érdekében súllyal késeljük as egyé­ni dolgozó parasztok tagjelöltté való nevelését. Ennek megjavítása érdeké­ben as alábbiakat javasoljuk! 1./ Azokat a dolgozó parasztokat, akik a párt- és kormányhatározatok végre­- hajtásában / termelési bizottság tanácstagok/ élenjárnak, állaadó poli­- tlkai munkám keresztül tj. neveljük, pártvezetőség és a pártbizalm

Next

/
Oldalképek
Tartalom