MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. január 4. - 1954. január 25.

1954. január 14.

tévő földeket hasznosítani kell. íöbbszáz kh. van, amit igy kiadtak a megyében. A termelőszövetkezeteket kötelezni kell, hogy adják ki a földet a kilépőknek. Még a szerződések felbontása árán is földhöz kell juttatni a kilépőket. Most jött ki egy rendelet, mely foglalkozik azzal, hogy a közép- és hosz­szu lejáratú hiteleket, amit kaptunk, amit 2-3 év múlva kellett volna visszafizetni - a rendelet felveti, hogy ezt a kilépőkre is le kell bon­tani, Ezt a kérdést felvetettük a minisztérium felé, azonban a minisz­térium maga sem tud benne állástfoglalni. Egyik hibaként vetődik fel az, hog^ a tanácsok részéről nem folyik politikai munka a termelőszövetkezetek felé, hogy a nekik felesleges szerszámot adják ki a kilépő tagoknak. Olyan jelenséggel is találkozunk, hogy a kilépettek többet követelnek, mint a­mi jár nekik. A bizottságokkal kapcsolatban az vetődik fel, hogy nincs elegendő pénzügyi szakember. A határozati javaslattal egyetértek, Polyák elvtársnő: A jelentéssel egyetértek. Azzal kezdődik a jelentés, hogy a Központi Vezetőség határozata óta megnőtt a parasztság aktivi­tása, ez valóban megyénkben is tapasztalható. Itt az vetődik fel. hogy ve­zetőink, lent az alsóbb vezetők nem tudják kellően felkarolni ezt az ak­tivitást, nem tudják helyes irányba, felhasználni. A Központi Vezetőség december 19-i határozata a mezőgazdaság fejlesztését, a termésmennyiség növelését állitja elénk fő feladatul, -abbén fontos tényező a középparaszt­'ság, a számszerű nagyságánál fogva és az ő gyakorlati, termelési tapasz­talatainál fogva, Lenin elvtárs ugy határozza meg; az 1921-i egyik Írásá­ban, hogy a középparasztság, szorgalmas dolgozó paraszt, iparkodó paraszt. Azonban meg kell mondani, hogy nem foglalkoztunk mi kellőképpen, nem fog­lalkoztunk kellő alapossággal ezzel a problémával. Itt vetőaik fel az is, hogy a termelőszövetkezetből kilépettek problémája elég élesen vetőaik i'el megyénkben, mivel a kilépettek többsége középparaszt. Es ict mindenütt az vetődik fel, akár a kilépettek probléaáját nézzük, akár a falun dol­gozó parasztsággal szemben a'párt, állami szervek kapcsolatát, mindenütt az vetőaik fel, hogy a középparaszthoz való kapcsolatot nem értjük vilá- • gosan, A Szabad Nép vezércikke leszögezi azt, hogy a középparasztok és azok a dolgozó parasztok, akik kiléptek a termelőszövetkezetből nem ellen­ségei a termelőszövetkezetnek. És ezt a gyakorlatban tapasztáljuk. Ezek a dolgozó parasztok aiért léptek ki,, mert nem becsülték meg az ő munká­jukat eléggé a termelőszövetkezetben. Lent a területen a gyakorlatban az a jellemző, hogy ahelyett, hogy a középparasztokat leválasztanák a kulá­|cok oldaláról, ahelyett a kulákokhoz tasszitjuk őket azzal, hogy mi pa­rasztpolitikánkban nem helyesen alkalmazzuk az elvi tételeket. Mindezekért a problémákért, amelyek fennállnak a megyében elsősorban a me­gyei partbizottságot terheli a, felelőség. És egyetértek azzal, hogy nem voltunk mi elég következetesek a hibák felszámolásával szembe. Holott 2 hónappal ezelőtt látta a megyei pártbizottság ezeket a problémákat, ha nem is ilyen mélyen. Nem egy megyei pártbizottsági ülésen, értekezleten, nagyobb aktivaértekezleten elhangzottak ezek a problémák. Szinte szálló­igeként vetődött fel minden értekezleten, hogy baj van a kilépő tagokkal, rossz a viszony a kilépő tagokkal szembe. November 2>-én Endrődön 80 dolgozó paraszt összejött és nagyon élesen vetették fel a problémákat. Ezt átbeszéltük a megyei pártbizottságon, fel is lett vetve, hogy intézkedni kell és változtatni kell ezen a hely­zeten. Azonban még sem lett változtatva. Elsősorban abban látom a hi­bát, - bár a megyei pártbizottságon Nagy elvtárs nem egy osztályvezetői értekezleten i'elvetette, hogy sürgős intézkedésije van szükség, fel kell számolni ezt az állapotot - hogy az illetékes szervek, elsősorban a me­gyei pártbizottság, de a megyei pártbizottságon belül a mezőgazdasági osz­tály, a mi osztályunk, az adminisztratív osztály, tanácsszerveink nem látták, vagy ha látták, közömbösek voltak a hibákkal szembe és nem igye­keztek változtatni a meglévő helyzeten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom