MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. január 4. - 1954. január 25.

1954. január 11.

Felvetni, hogy milyen segítséget kívánunk biztosítani, hogy-a határoza­ti javaslatok megfelelőek legyenek. Felvetni a munkatervben, hogy a beszámolót hogyan kivánjuk megtárgyalni. Pl, pártbizalmi értekezlet elé vinni, megtárgyalni ezeket a dolgokat. Vagy a pártszervezet vezetőéége vitassa meg, hogy a titkári referátum mennyiben felel meg, mi az, amivel egyetértenek és mivel nem értenek egyet. Foglalkozni kell azzal a munka­tervben, hogy hogyan kivánunk segitséget nyújtani az újonnan megválasz­tott pártvezetdségnek, mindene kelőt, t gondolunk a titkárokra. Ahol a ve4 zetőségválasztás befejeződött összehívni a párttitkárokat, megbeszélni velük a feladatokat. Biztositani azt, hogy az első vezetőségi ülésen tő­lünk, vagy pedig a járási pártbizottság részéről résztvegyen egy elvá társ. És itt nyújtsunk segitséget módszerbenileg is az újonnan megvá­lasztott vezetőség munkájához. Lipták elvtársnő felvetette, hogy hogyan akarjuk azt, hogy a tömegszervezetek a saját taggyűlésükön foglalkozzanak ezzel a kérdéssel. Mindenekelőtt a megyei tömegszervezetek vezetőit ösz­sae lehet hivni, megbeszélni velük, hogy mi az, amit várunk tőlük, hogy a saját tagságukkal megfelelően ismertessék a vezetőségválasztásspl kap­csolatos feladatokat. Nyugodtan össze lehet hivni a tömegszervezeteknél az aktivákat ebben a hónapban.Ahol a pártszervezet a taggyűlést megtar­totta, utánna be-lehet ütemezni a tömegszervezet taggyűlését is. A munkaterv második oldala felveti, hogy január 25-től kezdődően heten­ként községenként rendszeresen kisgyülésen ismertetjük a pártvezetés je­lentőóájgét, és javaslatot kérünk a vezetőségválasztással kapcsolatban .Ez az időpont késő, már nekünk a héten meg kell tárgyalni a népnevelőkkel. A kisgyülések tartása 25-től kezdge késő, ezt is előbbre kell hozni. A munkaterv második oldalán a d. pont felveti azt, hogy az agit.prop.osz­tály dolgozzon ki agitációs érveket. Itt mindenekelőtt azt kell látni, hogy az agitációs érvek kidolgozása, politikai munka biztosítása nem­csak az agit.prop.osztály, hanem az egész megyei pártbizottság munkájá­nak szerves részét kell, hogy képezze. Harmadik oldal a.pont ja felveti a sajtó feladatát. A sajtó a felvetett szempontok mellett foglalkozón olyan formában is ezzel a kérdéssel, hogy irjon olyan cikket, mely gya­korlatilag is megmagyarázza, hogy hogyan kell a vezetőségválasztást vég­rehajtani. Tehát olyan cikkeket irjon, amely gyakorlati szempontból is ut mutatást ad. A harmadik oldalon az f. pont a DISZ munkájával kapcsolat­ban vet fel problémákat. Itt mindenekelőtt nem Násztor elvtárs a felelős, hanem a párt- és tömegszervezetek osztálya. A 4. oldal 1. pontjában felvan vetve, hogy a vezetőségválasztó taggyü- « lések előkészítését minden alapszervezetben biztositjuk, hogy a felsőbb fj pártszervezetek részéről egy pol.munkatárs, vagy aktivá készítse elő.Ez ugy van megfogalmazva, mintha kivenénk az egész irányitást a községi partbizottság kezéből. Meg kell fogalmazni olyan formában, hogy segiten fogjuk, hogy a községi pártbizottságok az elcfcttük álló feladatokat ered­ményesen hajtsák végre. Ami a taggyűlések megtartásának időpontját ille­ti a következőkben sorolnám fel. 1. / Az első taggyűléseket 7-ig tartanánk meg mintegy 2o alapszervezetben, melynek tapasztalatait felhasználnánk. 2. / lo-15-ig. 3. / 17-21-ig. 4. / 24-március l-ig. 5. / március 4-től március 7-ig. Utánna 13-ig megtartani azokon a helye­ken, ahol nem voltak addig megtartva a- taggyűlések. Ami az átszervezéssel kapcsolatos javaslatot illeti a Lipták elvtársnő javaslatát megfogjuk nézni, és elvtársnőket 1 S.ozunk javaslatba. Ami Frank elvtárs felvetését illeti, hogy Tóth elvtársat ne kérjük alközponttól, minden-esetre megpróbáljuk kikérni. Azt javaslom, hogy Tobai elvtárs helyett Szarvason, Kiss Károly elvtárs helyett Sarkadon, Oroshákán Paulik elvtárs helyett kérjünk a központtól más elvtársakat. Jó elvtársak, azon­ban kevés gyakorlati tapasztalatuk van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom