MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1953. november 16. - 1953. november 30.

1953. november 30.

tagjelöltfelvételel. Pl. ha megnézzük a párttaggyüléseket ? amikor fog­lalkoznak a tag- és tagjelöltfelvételel csak a technikai részig mennek. Hogy ez és ez az illető jelentkezett felvételre, az ajánlók elmondják vé­leményüket. De a pártszervezet további munkájába már ez nincs eléggé be­ópitve. H°gy a pártvezetősógi tagok, pártcsoportbizalmiak, de minden e- ' gyes párttag a maga területen az ott dolgozó pártonkivüliekkel foglalkoz­na. Ehhez szorosan kapcsolódik az, amit a Politikai Bizottság megállapit határozatában, hogy az eszmei, politikai szinvonal emelése egyik legfon­tosabb előfeltétele annak, hogy neveljük a párttagjainkat, tagjelölteket pártépitésünk érzan fontos kérdésére. Ha megnézzük a pártoktatást azt kell tapasztalni, hogy bizony ezen a téren is meg sok probléma vall.Az szük­séges, hogy a párttagság jelentőségét, parttagsággal járó kötelezettsége­ket, jogokat elsősorban parttaggyüléseken, pártbizalmi értekezleten, párt­csoportertekezleten rendszeresen felszinen kell tartani. Igen kevés eset­ben fordul előj hogy egy-egy párttaggyülésen, pártcsoportértekézleten a Párt Szervezeti Szabályzatának egy-egy részét megtárgyalnák, konkretizál­nák: saját alapszervezetükre, hogy hogyan élnek a Párt törvényei szerint, milyen hibák, hiányosságok vannak ezen a téren. Ugy gondolom, hogyha a pártvezetőség újraválasztásának az előkészítésé^; felhasználjuk erre, gyöke­res változást tudunk elérni ezen a téren. Az elvtársak főleg a falusi, a dolgozó parasztok felé végzett munkát értékelték, azonban nem lehet azt mon­dani ? hogy az ipari üzemekben működő pártszervezetek is valami kiválóan dol­goznának. Klaukó elvtárs: A Politikai Bizottság 1952.ápr.lo-i határozata, amely meg­natározza a cag- és tagjelöltfelvétellel kapcsolatos feladatokat, kettős feladat elé állitotta a megyei, járási pártbizottságokat. Az egyik fela­dat, amely végig húzódik a Központi Vezetőség határozatában: nevelni szün­telenül a párttagokat. Vonják be pártbizottságaink sokkal jobban a párt­munkába, aktivizálják a párttagokat és tagjelölteket egyaránt. Különösen aláhúzta a Politikai Bizottság határozata, hogy a párttagoknak, tagjelöl­teknek a példamutatás területén élen kell járni. Másik feladat: pártbizottságaink gondoskodjanak a párt egészséges utánpót­lásáról, javits.uk pártunk szociális összetételét. Bz a 2 feladat egyálta­lán nem jelenti azt, hogy &k a kettőt külön kell választani. Mind-két fe- \ ladat egységes feladat, nem elválasztható egymástól. Általában kezdve a megyebizottságnál, járási bizottságoknál egyaránt a határozatnak ezt a je­lentőségét nem értettük meg megfelelően. Aláhúzza ezt az orosházi járási pártbizottság jelentése is, ahol megnyilvánulnak elvi hibák, tévedések, a­melyek azt mutatják, hogy nem értettük meg megfelelően a Politikai Bizott­ság határozatát. Igaz, hogy a határozat megjelenése óta bizonyos eredménye­ket értünk el, azon a téren, hogy a járási pártbizottságaink, községi párt­bizottságaink komoly suityt helyeztek a felvetett tagjelöltek oktatásba va­ló bevonására. Amely bizonyos tekintetben elősegitejjijte ezeknek az elvtár­saknak a fejlődését. Van javulás atekintetben is, hogy ugy az ipari üzemek-' mint a mezőgazdaság területén a szocialista szektorokban a kommunisták pél­damutatásába feladatok végrehajtásában, állam iránti kötelezettség telje­sítésében. Mindemellett azt kell látni és általában az elhangzott vita is azt húzza alá, hogy a Politikai Bizottság határozatának végrehajtásánál nem tartunk ott, hogy komoly eredményeket lehetne felmutatni ugy a megye, mint a járási pártbizottságok munkájában. Egyetértek azzal, amit a Frank elv­társ felvetett, hogy egy ey alatt ne m hogy előre mentünk volna, hanem_J L3=r maradások vannak. Fontos látni énnekr~a lemaradásnak: a súlyát. Ugy a juniu­Sl7"m"int az októberi Tiafcározatok végrehajtása azt követeli meg, hogy gyö­keresen megváltoztassuk falun a pártszervezetek munkáját. Jobban kell érez­ni pártbizottságainknak, hogy a tag- és tagjelöltfelvételi munka a párt­épités egyik legfontosabb részét képezi. Btekintetben azt kell megállapí­tani, hogy nincs megfelelően tudatosítva, hogy ezt a feladatot pártmunkánk állandó, szerves részévé kell, hogy tegyük. Kiss elvtárs felvetette a tag-

Next

/
Oldalképek
Tartalom