MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1953. augusztus 3. - 1953. szeptember 21.

1953. augusztus 19.

- lo ­a felelős a megyebizottság' munkájáért, a megyebizottsági ülések sziné vonaláért. De véleményem szerint az egész kérdést Hagy elvtársra hári­tani helytelen volna. Valamennyien komoly pártiskolát; végeztünk, is­merjük, hogy mi a feladatunk, inkább ott vetődik fel a hiányosság, hogy kevés felelőségérzetet éreztünk a megyebizottság munkájáért. Nem vol­tunk eléggé határozattak egy-egy kérdés felvetésénél. Felvetődik az a kérdés, hogy nem ismertük'megfelelően a határozatok^ azonban látni* kell azt, hogy nemcsak ilyen napirendipontoknál nem szóltunk hozzá.Voltak olyan napirendek, amit raindenki ismert és mégsem jöttünk javaslattal a feladatok sikeres végrehajtása érdekében, ugy gondoltuk, hogy majd Hagy elvtárs megszabja a tennivalókat. Hiányősségként vetem fel azt, hogy egy-egy napirendi-pont elkészítésénél Hagy elvtárs annak az osztálynál: nem adott kellő segítséget a határozati javaslatok kidolgozásához. Több elvtárs felvetette a félelemnek a kérdését, "ekem ha voltak prob­lémáit akármikor Nagy elvtárshoz a legnagyobb bizalommal fordultam. Jobban el kell mélyíteni a felelőségérzetet a Központi Vezetőség határo­zatának végrehajtása érdekében. Véleményem szerint itt kell gyökeres változást eszközölni munkánkban. Véleményem szerint sokszor a pártdemokrácia, a fcollektiv vezetésnek'a rovására megy, hogy a kádereket nem eléggé becsüljük meg. Biráljuk őket sokszor nem az igazságnak megfelelően, sokszor nem vesszük figyelembe a káderek problémáit. Felvetődik az, hogy nem eléggé ismerjük sokszor egy-sgy feladatnál pártszervezeteink erejét, káderek fejlettségét. Fel kell azt vetni, hogy sokszor az objektiv nehézségeket nem akarjuk figyelembe venni. Elvileg igyekszünk határozatokat hozni - amely helyes ­de több esetben az elvi határozatoknál a gyakorlati végrehajtás során mutatkoznak problémák. Az elmúlt héten felvetődött az, hogy be kell fe­jezni a cséplést, holott ismertük azt, hogy súlyos nehézségek vannak, és mégis ugy vetettük fel a kérdést, hogy márpedig 2o-ig el kell, hogy csépeljünk. Ahogyan mi ezt a határozatot adjuíj: lefele, a pártbizottsá­gok látják, hogy nem tudjuk megoldani, azonban ők is továbbítják a ha­tározatot lefele. Itt az vetődik fel, hogy lejáratjuk a saját határoza­tainkat. -Tapasztalható az, hojfejy amikor az elvtársak kimennek az alapszervezetek­hez, nem az eredményekből indulnak ki, hanem mindjárt a hibát igyekez­nek keresni, hogy azt csemegeként felhozzák. A határozati javaslattal egyetértek. Bányai elvtárs; Egyetértek azzal, amit. eddig az elvtársak felvetettek. Egye tér t ek áz z'al, hogy a megyebizottságon belül kivolt alakulva egy szükebbkörü vezetés, ez nem mostani keletük hanem még Keleti elvtárs idejében kezdődött, mely után a személyi vezetés alakult ki. Mely a politikai munka háttérbeszorítása, állami feladatok előtérbe-helyezésé­vel járt.Olyan feladatokat tárgyaltunk, malyet az állami szervéknek kel­lett volna végrehajtani, ha nézzük a nyári munkáknak a kérdését, csép­lés, begyűjtés, a megyebizottság ahelyett, hogy a politikai munkát ha­tározta volna meg, azt a határozatot hozta, hogy a határban ellenőrizni kell a kocsikat nehogy 1-2 kive árpát hazavigyenek. Csatári elvtárs fel­vetette azt, hogy sokesetben a Begyebizottsági ülést nem lehetett volna megkülönböztetni egy tanácsüléstől. Nem a pártszervezetek munkáját néz­tük, hanem azt, hogy kijavitották-e a gépeket, a megfelelő eszközök meg­vannak-e a gépek kijavításához, az alkatrészek megjöttek-e, ami köz­vetlen a tanács feladata lett volna. Hiányosság volt az, hogy előre nem tárgyultuk meg azt, hogy az elkövetkezendő időben mely kérdéseket kell megyebizottsági ülésen megtárgyalni, fejbólintással elfogadtuk azt, amit Nagy elvtárs javasolt. A megyebizottság amikor tárgyalta a mezőgazdasági osztály munkáját igen élesen felvetődött, hogy a mezőgazdasági osztály nem a politikai munka elősegítését, hanem közvetlen az állami szervek feladatának végrehajtását végzi. Azonban azóta sincs ezen a téren meg­felelő változás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom