MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1953. augusztus 3. - 1953. szeptember 21.
1953. szeptember 21.
KIaukó 'elvtárs:' Én a "magam részéről jónak tartom a munkatervet elsősorban azért is",' 'mert végig húzódik benne a KV határozata, mint vezérfonalként alkalmhzáa ugy az ipari, mint a mezőga.zc'asági kérdésekben egyaránt. Helyes azért, mert eléggé konkrét és ebből is fakad az a fciílzsufoltság, ami véleményem szerint nem rosz. A munkaterv helyességót azt mutatja, hogy mennyire konkrét, habár van időszak, amikor túlzsúfolt és van időszak, amikor van kiesés. Jó a munkatervben ós egyben újként 'jelentkezik az ÉS munkatervében, ami a KV/ határozata alapján született, hogy több felelőst határoz meg ós nem ugy szerepelnek, mint tömegszervezeti vezetők, hanem mint MB tagok. Ilyen szempontból is igen üdvös a dolog a kollektiv vezetés szempontjából, valamint a több káder beVcnásá val kapcsolatban. Az első oldal b./ pontjában - a néonevelő füzet politikai tartalmára vonatkozóan, amellett, hogy fel dolgozzák a párt és kormány határozatok jelentőségét, ugyanakkor ez függjön össze, foglalkozzon az ujitési mozgalom, versenymozgalom kiszélesítésével, tervek minőségi ,és időbeni teljesítésével, a munka fokozásával. Ne csak azt mu tassuk me>g, hogy a kormány intézkedéseknek milyen jelentőségük van, ha-nem mozgósítson a feladatok végrehajtására. A népnevelő füzet tartalmának szinvonalat ezzel is emelik. A második oldal e./ pontjánál meg kell határozni, hogy ki tartja azt az előadást. Helyes volna, ha ezen az értekezleten egy üzemi párttitkár 2o-3o perees előadásban ismertetné a jó gyakorlati tapasztalatokat, módszereket a pártellenőrzésével kapcsolatban. Javaslom a 2. oldal d. és e./ pontnak az összevonását. A 5- oldalon helyes volna konkretizálni, hogy a Megyebizottság részéről hány kisgyűlést fogunk tartani, igy ellenőrizni tudjuk, hogy mennyire teljesitettük ezt a feladatot, de szükséges a tömegekkel való kapcsolat megszilárdítása szempontjából is. A 3. oldalon elirás leheti határidőnél, hogy október 1-től tartják a tájegységenkénti értekezletet az agrotechnikai eljárásokról, hisz akkorra egyes növényféleségek vetését be kell. fejezni, tehát ezt megelőzően kell megtartani az ismertető előadásokat. A 6. oldalon a 6-os pont, amely foglalkozik.a helytelen módszer kialakításával azt vetném fel, hogy módszerben is helyes Volna bevenni, hogy az MB a KV. határozat megtárgyalásnál az állami szervekre vonatkozó feladatot meghatározza és ők dolgozzanak ki munkatervet arra, amit mi ellenőrzünk. Itt olyan határozatokra gondolok, mint pl. az őszi munkák, vagy a tavaszi mezőgazdasági munkák előkészítése, vagy más begyűjtési ; feladatokra'vonatkozóan. A 7 oldalon szó van arról, hogy a pártbizottságokon' keresztül a pártbizalmiak bevonásával meg fogjuk nézni a tagköny csere alkalmával kimaradt, vagy kizárt.paraszti párttagok ügyét, ez helyes és indokolt„esetben vegyük vissza'tagjelöltnek. A terv időszak aiat sok. lenne kétszer megtárgyalni a káder munkát, 'azt javaslom, ""ho y <-' szer tárgyaljuk meg a káder munkát és ezekkel a javaslatokkal e.^észitsük ki a munkatervet. . A^munkaterv szűkítésére vonatkozóan;az első oldalon is lehet szűkítést végezni, pl. az egyéni parasztok őszi mezőgazdasági munkák végzését a kisgyülésekkel összekapcsolni. Vagy az 5. oldalon a Disz munkáját egy., pontba meghatározni. Cze elvtáVrfe; Ugy érzőm hiányossága a 3 hónapos munkatervnek, hogy nincs benne meghatározva, hogy milyen határidőn belül kell az osztály oknak elkészíteni a'munkatervüket és a felelős nincs meghatározva Nagy, vagy a Klaukó elvtárs felelős a'terv végrehajtásáért, illetve annak ellenőrzéséért. Javaslom, hogy az egész munkaterv végrehajtásáért Nagy elvtárs Tegyen a felelős és időközönként kérje számon az osztályoktól a határozat végrehajtását. Nagy elvtárs: Én a felvetett kérdésekkel kapcsolatban ismét azt - mondanán hogy egy- sor egészséges javaslat vefdött fel és az értékelésben elhangzott egy sor dolog; ami- a jelenlegi munktérvben hiányosság, amit nekünk.ki.kell küszöbölni.' Hem könnyű d.olgo a 3 hónapos munkaterve,t kidolgozni, ,mert sok tekintetben végtelenül komoly és.erőfeszitett, másrészt pedig