MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1953. június 1. - 1953. július 27.
1953. június 1.
' Harmadik: napirend; Borbély elvtárs kiegészitő jelentése; A kereskedelmi osztály és a mi kiegészitö jalentésunk sem foglalkozik konkrét javaslatokkal. Határozati javaslatot azért nem hoztunk a Megyebizottság elé, mivel a legutóbb, amikor tárgyaltuk az akkor meghozott határozatok a jelenlegi helyzet alapján is aktuálisak. A legutóbbi tárgyaláskor határozatba lett hozva, hogy a járási-városi bizottságok időközönként tűzzék napirendre a terület közellátási problémáit, ezt a határozatot továbbra is napirenden kell tartani. Második határozati pont volt, hogy a kereskedelmi osztály rendszeresen osztályértekezleten vitassa meg a közellátás problémáit, ezen az értekezleten a Megyebizottság képviseltesse magát, ezt szintén a jövőben is fenn kívánjuk tartani. A 3. határozati pontban fel volt vetve, hogy pártbizottságaink, pártszervezeteink a népnevelőmunka javításával, biztositsák a kommunisták személyes példamutatását és helytállását, ezt szintén napirenden kell tartani, különösen jelenleg a növényápolási munkák, előttünk álló nagy feladatokra való tekintettel, pártszervezeteink politikai, felvilágosító munkán keresztül érjék el és következetesen harcoljanak pártszervezeteink minden egyes ellenséges megnyilvánulás ellen. A 4. határozati pontot annyiban egészítjük ki, hogy fokozni kell a társadalmi ellenőrök szakmai oktatását. Pártbizottságaink rendszeresen ellenőrizzék, számoltassák be a társadalmi ellenőröket a végzett.munkájukról. Számszerűen is növeljük a társadalmi ellenőröknek a számát. Ezeknek végrehajtását menetközben ellenőriztük, párt bizottságaink a közellátás területét rendszeresen figyelemmel kisérték, többségükben napirendre tűzték. A határozat többi pontjainak a végrehajtá sa is megtörtént. Általában a zsir, cukor ellátás területén mutatkoznak meg problémák. Nagy elvtárs összefoglalója; Ha értékeljük a munkát - az mutatkozik meg, nogy a Központi Vezetőség és az állam vonalán lejött határozatok végrehajtását illetően értünk el eredményeket. Közvetlen a választások utáni hét - sőt két hét telt el azóta - azt mutatja, hogy különösebb problémák nem vetődnek fel. -Azonban számolni kell azzal, ha ugyan zömében tul vagyunk a problémákon, azonban hátra van még #ó pár kemény hét, amit ha nem veszünk megfelelően számitásba - komoly zavarok lenének. Most már az ellenség is ismét nagyon keményen rákapcsolt arra, hogy a közellátás terén zavart keltsen, kenyér, zsir, cukor, liszt tekintetében megbolygassa a közhangulatot. Még mbá> is eléggé általános jelenség, hogy olyanok vásárolnak kenyeret, akiknek nincs szükségük ré, ha ezzel szemben nem lépünk fel keményen - megfigja zavarni a munkánkat. Tehát számolni kel^azzal, hogy az ellenség zavartkeltése a továbbiak során fokozódni fog. Legfontosabbként kell felvetni a jogos igények kielégítésén tul mutatkozó vásárlások visszaszorítását. Biztositani kell, hogy a kenyér, liszt, zsirfogyasztás, cukorfogyasztás terén a - párt, állami és tömegszervek kövessenek el mindent - ilyen tulvásárlás, túlfogyasztás, indokolatlan mennyiségben való vásárlás megszűnjön. Ezt análisinkább indo- . koltan fel kell vetni, mert a készlet különösképpen a liszt, kenyér vonatkozásban icalóban feszitettek. Nincs már olyan készlet, mint amilyen volt a megelőző időben. Jelentések alapján látjuk, hogy különösen a kenyér vonalán olyan nagy emelkedéssel nem számolhatunk, sőt 1 %-al kevesebb a május havival szembe. Mindenek előtt fontos tennivalóként vetődik fel a társadalmi ellenőrzésnek a kérdése, az indokolatlan vásárlók leleplezése, annak alapján a megSLelő közhangulat megtermetése. Tul jutottunk azon, hogy népszerűtlen feladatnak tekintették az ezen a téren végzendő munkát, mindinkább több azoknak az aktiváknak a száma, akik bátran, keményen helytállanak, áldozatos munkával vesznek részt Rebben a oun kában. Ennek a tovább szélesítése feladatként áll előttünk, különösen