MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1953. június 1. - 1953. július 27.

1953. június 15.

nál, de igen nagy a lemaradás a cukorrépa, napraforgó művelésénél is, a szénabetakarításnál. A lemaradás nagyon komoly mértékben veszélyezte­ti a jó termés-kilátásokat. Ez fokozottabb mértékben áll a sarkadi já­rásra. Az elvtársaknál a lemaradás veszélye nem veszély, konkrét tény, ha azt azonnali, operativ SZÍVÓS, kemény munkával nem változtatjuk meg, nyilvánvaló komoly kihatással le-^a terméseredményekre. Az egész megyé­ben konkrét tény, amit ha nem látunk megfelelően és nem változtatunk raj­ta sürgősen, komoly mértékben fogja befolyásolni az egész megye termés­eredményét. Különösképpen figyelembe veendő az a tény, hogy közelebb jöt az aratás ideje. Az aratás is már az eddigi tervektől eltérően külön feladatot jelent, sok dűlt gabona van, nem tudunk olyan mértékben géppel dolgozni, mintahogyan azt tervbe-vettük. Ami azzal jár, hogy az aratás­ra eddig számba vett munkaerő nem elég, minden egyes területen gondos­kodni kell arról, hogy a munkaerő szükséglet megfelelően a tényhelyzet­nek biztositva legyen. Amellett, hogy nagyobb munkaerőt kell biztosita­-nunk, a rendelkezésünkre álló idő jelentősen megcsökkent. Meg lehet kez­deni az ősziárpa aratását, nem egy területen íáttam az elmulthét végén, ahol nem lett volna baj, ha levágták volna az ősziárpát. Bz a két dolog összefüggésében feltétlenül sokkal körültekintőbb, felelőségteljesebb munkát igényel párt-, állami, tömegszérvezeteink részéről egyaránt. A Köz­j)onti Vezetőség megvizsgálta a növenyápolási munkák állását, melyre vo­liatkozóan a határozatot az elvtársak magkapták, a Központi Vezetőség külön aláhúzta azt a lemaradást, amely Békésmegyében fennáll. Nyilvánvaló, ha mi olyan célkitűzést állítottunk magunk elé, hogy augusztos 2o-ra a mi­nisztertanács, Rákosi elvtárs zászlaját elnyerjük, akkor nekünk már most jelentősen változtatni kell a munkához való hozzáálláson, biztositani kell jhogy a rendelkezesünkre álló idő alatt ugy mozgósítják pártszervezeteink, tömegszervezeteink a dolgozókat, hogy ezt a súlyos lemaradást betudjuk hozni. Mi a legfőbb oka a lemaradásnak? Maga a Megyebizottság, járási pártbizott­ságok, pártbizottságaink és pártszervezeteink a növényápolási és aratás, cséplésre való felkészülési munkákat bizonyos mértékig ellenőrzési fe­ladatnak tekintik. Széknek a munkáknak a végzését ugy végezzük, hogy e­1 ég ha csak felhívjuk a tanács figyelmét, ha általánosságban a tömeg­szervezeteknek megmondjuk - mozgósítják a tagságukat, elég ha felhívjuk a figyelmet, hogy mozgósitani a belső erőket a termelőszövetkezetekben, a­t ónban közvetlenül a pártbizottságok, - a megyei pártbizottságot is.be— eértve - nem érzik a felelőséget kielégítően ezeknek a munkáknak a végzé­séért. Körültekintő intézkedéssel segitsünk kint konkrétan a területeken, biztosítsuk a lemaradás felszámolását, ne csak megállapítsuk a hiányos­ságokat, hanem aaoanali intézkedéssel küszöböljük ki. Nyilvánvaló, hogy a lemaradás egyik fontos oka, hogy nem eléggé mozgékonyak, operativan nem nyúlnak bele a mi elvtársaink. Másrészt eluralkodott az a helytelen han­gulat - és ez általános, még pártbizottságaink is uszályába kerülnek, amit ha nem számolunk fel problémát fog jelenteni - sok eső, rossz időjárás mié att nem lehet a gépeket használni, egy so ehhez hasonló - ellenség mun­káját elősegítő - vélemény uralkodott el. Ez a vélemény nem helytállói}, a répaegyelést, akár a tengeri, vagy napraforgó tekintetébén lévő munkákat lehet végezni, azonban uszályábaa'kerülünk mi is a rossz időre való hi­vatkozásnak. Hathatósabbnak és mélyebbnek kell lenni pártbizottságaink, pártszervezeteink ellenőrzésének és a minisztertanács, saját határozata­ink alapján történő számonkérése tanácsaink munkájának. Nem kérik számon megfelelően pártbizottsá'g-aink, pártszervezeteink a tanácsokat a végzett munkáról, ezeknek a munkáknak nagyrészét nekik kellene elvégezni, lénye­gileg állami feladat ezeknek a munkáknak az elvégzése. Bagy a szervezett­lenség, a bürokrácia a tanácsok vonalán, nem mennek ki a területekre, a határba. Irodából állapítják meg, hogy milyen okok miatt nem megy a mun­ka, ahelyett, hogy konkrétan kint a területen segítenének, hogy $egf esi élő­én menjen a munka, ez nem megy kielégítően, amit fel kell számolni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom