MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1953. június 1. - 1953. július 27.

1953. július 7.

1(0 hoztunk határozatot, sőt helytelenül, anélkül, hogy a Központi Vezető­ség határozatára hivatkoztunk volna, hanem abból formáltunk egy ujabb határozatot és az/mant la, mint járási pártbizottság határozata. Továbbá kérdezi Gyimóti elvtárs, hogy hogyan akarjuk a folyó munkákat a párt­épitő munkával összekötni. Ha megnézzük partszervezeteink mozgósitó mun­káját megállapíthatjuk, hogy különösen egyes termelőszövetkezeti párt­szervezeteink elég komoly módon levannak maradva, nem mozgósítanak meg­felelően. Olyan nézet is van, hogy a mezőgazdasági munkákra való hivat­kozás alapján a pártmunkát elhanyagolják. Felfigyelünk a pártoakivüliek jó munkájára, igyekszünk kozalebb-hozni őket a Párthoz. A növényápolással való foglalkozással elkövettük azt a hibát, hogy az egyéb begyűjtési fe­ladatokkal nem foglalkoztunk megfelelően. A gabonabeadás megszervezése mellett kevésbbé foglalkoztunk az egyéb beadási feladatokkal. Ezen a té­ren is változtatni kell. A járási pártbizottságon a legutóbbi munkaér­tekezleten értékeltük ezt a hiányosságokat. A.z egész munkánk megjavítá­sát illetően igen komoly problémával küzködünk, mutatkozik káderhiány, nem megfelelő a kádermunka. A káderekről való nem megfelelő gondoskodás folytán a pírt- és kormányhatározatok végrehajtásánál nem megfelelő káde­rekkel rendelkezünk. Községi titkárainknál vannak problémák, pl. a mező­berényi községi titkár leváltásáról több hónapja beszélünk, de még min­dig ott van. Annak ellenére, hogy nem kis része ban abban, hogy lemara­dás van Mezőberényben. Ugyanez más területen is megmutatkozik^ Nem egy. , termelőszövetkezetnél előfordul olyan hiba, hogy nem megfelelő a párt­titkár, nem megfelelő a vezetőség. Ahhoz, hogy-az egész munkánkat meg­tudjuk javitani elsősorban a kádermunkát kell megfelelőbbé tenni. fQaukó elvtárs kérdezi, hogy hány népnevelő dolgozik.a járás területén rendszeresen: A választások óta a népnevelőmunkaban visszaesés tapasztal­ható. Már a növényápolási munkánál fellettek bontva a népnevelők. Kb. 4-5oo körül van azoknak a száma, akikről tudják, hogy népnevelő és vég­hik a munkájukat. Arra vonatkozóan, hogy az elcsépelt mennyiséghez»vi­szonyítva mennyi a beadás nincs adatom. A 3«3 %-os beadás az előirányzat­hoz viszonyítva van. V » Bányai elvtárs: Megyei viszonylatban a búzaaratás 26.1 %-os. Az egész űegye területét illetően a Mészövtől nem kértünk be jelentést a vadke­lésekkel kapcsolatban. A szeghalmi, békési járásban tapasztaltam, hogy a vadkelések továbbfa a földmüvesszövetkezet keretében marad. A gépállomás különböző magyarázatokkal jön a gépek munkájával kapcsolat­ban, azt vetik fel, hogy a szemlet felületes volt az egész megye terüle­tén. Szombatra az őszibuzát lefogjuk aratni, jövőhét szerdáig a tavaszi gabona learatása biztositva lesz. Ssatári elvtárs: Szemlével kapcsolatban: néhány gépállomáson,. ahol a sze'mlebizottság nem találta megfelelőnek a gépek kijavítását nem vették át. Azonban azihkon a gépállomásokon is tapasztalható hiányosság, ahol kétszer tartottak szemlétj ilyen a szarvasi, medgyesegyházi gépállomás. A megyei igazgatóság részerői a felülvizsgálásnál különösebb felelőségre­vonás ezekkel szembe nem történt, fellett vetve az, hogy felületes mun­kát végeztek. A hibák főokai a vezetés hiányosságéban keresendő. Pl. ha megnézzük a szarvasi gépállomás kérdését, de ugyanígy lehetne sorolni né­hány gépállomást. Egyrészt a vezetők opportunizmusából adódik a hiányos­ság, belenyugszanak az adott helyzetbe, és nem, igyekeznek arra, hogy a hibák idpben kilegyenek küszöbölve. Olyan eset is fennáll, pl. javasoltunk elvtársakat fegyelmi elé munkájuk hanyag végzésével kapcsolatban és a járási pártbizottság - szarvasi - nem vonta felelőségre az elvtársakat. Abból adódik, hogy az elvtársak nem ismerik megfelelően kint a helyze­tet, hanem hallgattak a gépállomáson dolgozó elvtársak véleményére, amely nem teljes egészében a valóságot vetette fel. Felvetik azt az elvtársak, hogy az elmúlt évben 26 kombájn aratott a megyében, most 82 van, és van egy csomó uj emberk^ki^yertenek megfelelően a géphez, azonban ez nem fedi

Next

/
Oldalképek
Tartalom