MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1953. március 2. - 1953. május 25.

1953. március 16.

Nagyban elősegítette a munkák maggyoraulását az is, hogy az MB aktívá­ikat, felelősöket küldött ki a járásokba, akik az ellenőrzés mellett konkrét mozgósitársai, irányítással segítették a munkát, valamint az is, hogy a megyei tanács mezőgazdasági osztályvezetőit és a mezőgazdaság gal foglalkozó megyei vállalatok vezetőit naponta számoltatta be és segi­tette ujabb feladatok megbizásával. Járási Pártbizottságaink szintén fe­lelősöket küldtek ki a községükbe és az mellett a JB tagjai is kint dol­goztak egy-egy területen a JB-inknél helyes kialakuló munkamódszert bizonyltja, hogy mindinkább felszámolják a reszort jellegű munkát bár ezen a területen még ugy az MB-nek mint a JB-inknek sok tennivalója van. A tavaszi mezőgazdasági munkák mozgósítására tömegszervezeteink is job­ban aktivizálták tagjalkat, különösen az MNDSZ végzett jó munkát. A nemzetközi nőnap tiszteletére az orosházi és a szarvasi járásokban az asszonyok aktivan kivették részüket ugy az agitációs munkából mint a tszcs-kben a termelő munkából, igen sok asszony bekapcsolódott. Az MNlBa mellett a Disz .szintén eredményesnek mondható munkát végzett, különösen a gépállomások fiataljainak mozgósításánál. Viszont nem végzett kielégí­tő felvilágosító,mozgósító munkát a földmivesszövetkezet, amelynek pe­dig mint legnagyobb paraszti tömegszervezetnek a legjobban kellett volna mozgósítani a mezőgazdasági munkára. Az eredmények ellenére még igen sok hiányosság mutatkozik munkánkban. Pártszervezeteink tömegszervezeteink tanácsaink politikai munkájának hi­ányosságát mutatja az, hogy a nagy lemaradás behozására csak az utolsó héten tudtunk megfelelő mozgósítást elérni. Azonban sok helyen az erő­szakos adminisztratív intézkedés dolgozó parasztok beidézgetése, fenye­getése nyilvánult meg tanácsaink részéről, amit pártszervezeteink meg­alkuvó módon eltűrtek mint Okányban, Békésen, Vésztőn és még több helyen ls. Pártunk parasztpolitikájának megsértése a baloldali túlkapások pá­rosulták a jobboldali megalkuvással, amit alátámaszt a kulákok szabótá­lasának megtürése és megnyugvás, hogy ha a kulák nem műveli be földjét, mert öreg, mint parlag veszélyes területet majd a tanács bemüveli, mint ahogy ezt a kétegyháal tanácselnök mondotta, de van ilyen több tanács­elnök, ezeken a helyeken párttitkár és tanács elnök elvtársaink nem lát­ják, hogy a kulákpt mentik a teher viseléstől és hogy a begyűjtésnél lesznek nagy kiesések, amivel népgazdaságunkat károsítják: mag.

Next

/
Oldalképek
Tartalom