MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1952. szeptember 1. - 1952. november 3.

1952. október 27.

Helyesen, v tődött az fel a békebizottságokkal kapcsolatban, hogy a kisgyüléseiket be a "eléggé kapcsolják össze a soronlévő felada­tokkal. Nagyon helyesen csinálták a gyulai járás egyes községe­iben, mely a lemaradás behozását jelentősen előfogja segíteni, hogy a békevédelmi szerződésen a doigozók sajátmaguk valialják, hogy az • egyes\ munkákat mikorra végzik el, ez összesítve meg van, ennek alap­ján megy az ellenőrzés,- számonkérés, ^zt általánosítani kell a többi területekre is. nagyon kevés szó esett a versenynek a kérdéséről. Az a tény, hogy a versenyfelelősi funkció megszűnt ugy látszik, hogy a versenyt Szüntette meg, a tanács; konkrét felelőst erre beállítani nem tud, igy ugy gondolja, hogy ezt a munkát nem fontos végezni, Szert a munkáért a tanácselnököket kell felelőssé tenni. Felvetődött a ver­seng vállalásnak a kérdése, nem volna uj vállalásokat tenni, hiszen a versenyvállalások megtörténtek éppen a szarvasi járás részéről, itt azt kell megcsinálni, hogy a vállalást tartalommal kell meg­tölteni. * Tapasztalható az, hogy gépállomásainkon a politikai munka hattér­be van szorítva, a gépállomásokon még mindig nagyon sok a gépállás­A munkafegyelem'területén problémák vannak. A Politikai osztály *e*N gépállomáson folyó politikai munkának az elősegítésére nem tesz áeg mindent, a'gépállomások pártszervezetei nagyon kis mértékben segi­tik elő, hogy tényleg megfelelően folyón a gépállomáson a munka, helyes az a javaslat, amit a Klaukó elvtárs a példamutatással kap­csolatosan felvetett, felelőségre-vonást kell alkalmazni azokkal szem be, akik nem hajtották végre a párt- és kormányhatározatát. Ugyan­ez vonatkozik a gyulai járásra .is, pártfegyelmileg meg kell állapí­tani, hogy kit terhel a felelőség a lemaradásért. Probléma vetődik fel a jéíentésszolgálat terén,Pl. a békési járás­ban a járási tanásselnök utasítására 5-lo #>-al mindig többet jelen­tenek,: mert a'községek•jelentése nem megfejelő, annál mindig több van elvégezve, mint amit jelentenék. Ami a párt férevezetését je­lenti, A gyulai járá éoan szintén, ugy százalékolhak, hogy 5-lo $-al mindig több jön ki. Annak ellenére, hogy több mint egy hónapja lejárt a határidő az ár­pát, takarmánykeverékét még mindig nem tudtuk elvetni teljes egészé­ben.Javasoljuk azt, hogy a járási tanácsok'nézzék meg, bontsák fel, hogy mely területen vannak lemaradások és biztositani kell azt, hogy 3-4 napon belül ellegyen vetve. Fokozottabban kell ellenőriz­ni a cukorrépaszedését, biztositani kell azt, hogy a megtermett meny­nyiség mind be-legyen széllitva. ^agyon vigyázni kell arra, hogy ne­hogy megint olyan helyzet teremtődjön.meg, mint az elmúlt évben, nogy decemberben is szedtük a répát. A termelőszövetkezetekben bíz­tositani kell azt, hogy a családtagokat,női munkaerőt ugy használ­ják fel, hogy megfelelő ütemben menjen a gyapotnak a szedése. A legjobb gyapotszedő elmért fel kell eleveníteni a versenyt, amely az elmúlt évben folyt, A kétkezi szedési módszert a legszélesebb területen ásítalánositani kell.A sajtónak is többet kell foglalkoz­ni a gyapotszedés kérdésével. Liptak elvtársnő felvetette, hogy az asszonyok munkakönyv nélkül mehetnek-e gyapotot szedni, munkák önyv­nélkül nem alkalmazhat az állami gazdaság egy percig sem munkaerőt. Csatári elvtárs felvetette a termelőszövetkezeti tag traktoristák­nak a kérdését, biztosítani kell azt, hogy ezeknek a traktoris­tálfiak a határozatnak megfelelően a juttatásokat fizessék ki.Tapasz­talható az, hogy ezek felé a traktoristák felé a gépállomások párt­szervezetei nem végeznek"-megfelelő'politikai felvilágositó munkát, ní vetik fel megfelelően annak jelentőségét, hogy ők termelőszövetkezeti tagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom