MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1952. május 5. - 1952. június 30.
1952. június 16.
Jelentés a Vi harsarok aépo aaorkcaztöséno munkájáról • Vihar* aro* Népe, s Megyei i artbisottsag lepje színvonala es utóbbi hónapok sorén erőteljesen fejlődött, emit bizonyít as is, hogy e negyei napilapok közül as Újságíró szövetség vándorsásmlóját másodszorra is elnyerte. is a fejlődés a kővetkezőkben nyilvánul meg leginkább i a. A megjelent Írások, sikkek tartalmúiban jobbak lettek, tdtkább as eliras. gondosabban, elemzőbb munka alapján készültek. £.Kjre inkább érvelnek - slg korábban leginkább csak megáll api tóttik a tényeket.- most jobban feltárják a megtörtént hibák és elért ereémányek okait, Jobban rámutatnak a tennivalókra. b. /á korábbihoz kéjest jobban sikerül megragadni a legfontosabb kérdéseket, eseken belül kijelölni a legdöntőbbeket, mégha tarosai a sorrendet és felismerni a főbb összefüggéseket, tl.aákosi elvtárs-beszéde óta, melyet a járási titkárok értekesletén mondott el - sikerült a lep munkajm köséppontjába állítani a begyűjtést, ezzel kapcsolatben foglalkozott a lap a tavasai és növényápolás! munkák jó és idejében való elvégzésével, ma állattenyésztési munka mesjavításával, az uj termelési módszerek ismertetésével stb. Többet foglalkozik az ellenség el, a OXSz éa a többi tömegszervezet arunkét jávaT* o./ügyes fő Kérdéseket a lap többoldalúan ddgos fel, mint eddig. Pl. a begyűjtési rendeletet különböző oldalról ismertette. d./Több főkérdéaben a lav nem icullog az események után, kenem élére áll azoknak, azomal felfigyel rájujc, és kezdeményezőén lép fel. Pl. idejekorán felhívta a figyelmet m tmvaszi munkákra, vetésre, növényápolásra, aratásra való felicéssülézre.bueles elvtara letartóztatása után azonnal több napon Keresztül hozta a tiltakozásokat, fel ajánlásokat .Hosszú időn keresztül napirenden tartotta és megmagyarázta m tss-ek egyéni terület felosztását. as eredményeket ugy sikerült elérni, hogy m szerkesztőség a .-szervező Bizottság július 19-i határozata , m Megyei Pártbizottság legutóbbi határozata alapján, m szovjet újságírás tapasztalatainak fokozottabb felhasználásával javította munkáját. Megjavult a szerkesztőség kapcsolata m Negyei Pártbizottsággal. k pártrovat, a mezőgazdasági rovat vesetője rendszeresen résstvesznek az osztály*rtekezleteken, A szerkesztőse*, munkatársai előtt rendszeresen ismertetve vannaa azok az anyagok, tapasztalatok, feladatok, határozatok, melyedet a Megyei Pártbizottság ülésein megtárgyal és amelyek** a szerkesztőség munkatársai nspl munkajáhoa szükségesek, A Megyei Pártbizottság osstál/rezetői, munkatársai több esetben felhívta* a figyelmet fontos kérdések megirésára. A megyei titkár elvtárs már egy esetben meglátogatta a szerkezeteméget és m helyszínen segitséget adott. Val-mivel szorosabb lett a kapcsolat a megy i szervek és a szerkesztőség között is. Javalt a tanulás is, mind a pártoktatás, mind a ssaamai oktatás vonalán. A korábbi időkről elmaradt párthatározatok, melyek m Megyebizottságnál vannak meg, ismertetve lettek, melyeket a munkatársak lo jegyzeteitett. A minisztertanácsi határozatokat, rendeleteket a szerkesztőség megvitattá,szeaináriumszerüen feldolgozta.