MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1952. február 4. - 1952. február 25.
1952. február 4.
Pártunk c élltíitüz ásel alapján folytatott munka eredményeként a földmivesszövetkezeti mozgalomban az elmúlt év során jelentós fejlődés ment végbe, A fejlődésre főleg a gazdasági tevékenyéég megnövekedése •ís szervezettebbé válása jellemző, A szövetkezetek tömegszerveseti tevékenysége azonban nem fejlődött párhuzamosan a gazdasági tevékenységgel, • * A szövetkezeti munka megjavítását nehezítette az a körülmény, hogy a Megyei Pártbizottság és a Járási partbizottságok nem nyújtottak kellő politikai irány ifiét a Megyei Szövetségünknek, illetve a Járási Kirendeltségeinknek, A helyi pártszervezeteknél a szövetkezetek munkájának értékelése legtöbb esetben csak akkor került napirendre, ha valamely szövetkezetnél komoly hibák mutatkoztak. Vannak olyan áliarai-, sőt pártfunkcionlriusaank, akik nem ismerik a földmivesszövetkezetek szerepét és helyét népgazdaságunkban. Az utóbbi időkben ezen a téren némi javulás mutatkozott, A Megyei Pártbizottság egyes munkatársai esetenként résztvettek a MÉSZÖV osztályvezetői értekezletein s helyes bírálattal, Valamint a politikai irány, vonal kőzve t le n megj e lö 1 és ével utat mutattak felad' taink végrehajtására. Ezzel azonban még nom sikerült mindenütt felszámolni azt*, a téves nézetet, amely szerint a-szőve tkezc ti kereskedelem egészséges fejlődését kapitalista megnyiitánulásnak értékelik ogycs funkcionáriusok, jppen ebből a téves nézetből ered az, hogy a szövetkezeteink nem kaptak kollő támor?" tls t felad' taik végrehajtásához, A szövetkezeti kereskedelem helyét Sztálin elvtárs a bolsevik jfárt 1934,-ben trrtott, XVII. Kongresszusán mondott beszédébon a következőkben határozta meg: "Ahhoz, hogy az ország gazdasági élate elenierő vol megindulhasson az ipar és a mezőgazdaság pedig termelése további emelésére ösztönzést nyerjen, még egy tényező szükséges: Még pedig a fejlett áruforgalom s falu és a város között,., feltétlenül szükséges,hogy bovonjuk az állani kereskedelmi hálózatot, a szövetkezeti ke reskedclmi hálózatot, a helyi ipart, a kolhozokat és az önállóan gazdálkodó parasztokat, Ezt nevezik nálunk fejlett szovje t-kereske delemnek ..." Sztálin elvtárs utnuf tása, Pártunk II. Kongresszusának határozata alapján a földmivesszövetkezeteknek irányt kell venni arra, hogy a jövőben a falu és város közötti áruforgalom helyes megszervez esővel elmélyítsek a munkás-paraszt szövetséget. Ennek a feladatnak a megvalósításihoz hatalmas segítséget j elönt a írípgazdasági Tanács 429/1951. sz. határozata. Ezt a feladatát csak akkor tudja a f öldmivesszöve tke zeti moz-zalom megvalósítani, ha a gazdasági munkáját helyesen megszervezett tömegszervezeti munká-val támassza alá. ha a -dolgozó parasztság minél szélesebb rétegeinek összefogásával pártunk egyik legjelentősebb tömegozervozetévó válik. Ennek a felad tnak a megvalósításához feltétlenül szükséges a Pártszervezetek segítsége, Lenin elvftrs arra tanit b ennünke tt, hogy a szocializmus építésében a szövetkezeti rendszert a szokottnál nagy obbm értékben kell támog-tni. "E támogatással olyan szöv ; tkezc ti forgalom támogatását kell érteni, amelyben a lakosság tényleges tömegei vslóban résztvesznek, 8 Lenin elvtárs tanításának szellemében szövetkezeteinknek nőg fokozottabban irányt kell venni arra, hogy a Párt állandó ellenőrzése és irányítása mellett a szövetkezeti f gság tömegeit bevonják a szövetkezet munkáj ába, nogy ezen keresztül megismertessék és ne gsse rettessék dolgozó parasztságunkkal a szövetkezés gondolatát és segítsék őket ahhoz, hogy minél előbb áttérhessenek a szövetkezés magasabb Tormájára, a terme íőszövetk ezeti mozgalom útjára.