MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1951. november 5. - 1951. december 23.

1951. november 26.

munkáját. A segítésnyújtás mellett felelőségre vonás is történjen a lazaságok felszámolása érdekében. Dicsérje is a Megye Bizottság azo­kat a-z elvtársakat, akik ténylegesen Megállják a helyüket a munkában. A megyeközpontban is az elvtársaknak sokkal önállóbbnak kell lenni egy­egy feladatok végrehajtásában, egy-egy problémának a megoldását ne a Megye Bizottságtol várják az elvtársak, hanem igyekezzenek azt saját maguk megoldani. Tatár elvtársnak és általában a többi vezetőknek is sokkal több tárgyi ismeretének kell, hogy legyen. Azt javasoljuk az Állami Gazdaság Alközpontjának, hogy az itenni vita alapján a Tatár elvtárs és a pártszervezet egy heten belül alaposan tárgyalják meg a tennivalókat. Ezeket a kérdéseket dolgozzák fel és három heten belül tárgyalják meg a gazdaságvezetőkkel,malyre a helyet­teseket és a párttitkár elvtársakat is hivják meg. Bejelentések: ^olnai elvtárs: Ismerteti a három hónapos pártiskolára javasolt elv­társak jellemzéseit. háromhónapos pártiskolára javasolt elvtársa­kat a M egye Bizottság elfogadta Lehóczki Mihály elvtárs és Kornya Valér elvtárs kivételével. Lehóczki elvtárssal kapcsolatban ugy határozott a Megye Bizottság, hogy még egyszer a káderosztály megfogja nézni. Szintén a Megye Bizottság á Kornya elvtársat megfogja nézni méjégegy­szer a betelepüléssel kapcsolat-ban és ufcánna ha ez az ügy tisztázó­dik javasolja a Megye Bizottság a háromhónapos pártiskolára. Továbbá '^olnai elvtárs Badar János elvtársat az orosházi JB.-től és Bálint elvtársat a szeghalmi JB.-től 5 nőnapos pártisiolára. A Megye Bizottság elfogadja. Ismerteti '-olnai elvtárs, hogy a Megye Bizottság a sarkadi járási tit­kár Berényi elvtárs funkciójából való felmentését kéri a ö zervéző Bi­zottságtól, mivel a Berényi elvtárs nem végzett megfelelő munkát, nem tudta összefogni a járás munkáját, önkéntes katona is volt. Helyette ideiglenesen Nagy Lajos elvtársat javasolja beállítani, ki öthónapos pártiskolát végzett. Jt Megye Bizottság elfogadja. K.Nagy Elvtárs ismerteti, hogy a multheti MB. ülésen hozott határoza­tok egyresze végre lett hajtva, a másik része pedig folyamatba van. Határozat. * ' 1. / S Megye Bizottság osztályoként feldolgozza a járási pártértekez­letek tapasztalatait, hogy az ott felmerülő hibákat és hiányos­ságokat hogyan fogja kijavitani. Határidő: folyamatos. Felelős: osztályvezető elvtársak. 2. / Felhívjuk a Járási Pártbizottságaink figyelmét, hogy a járási pártértekezleteken résztvett küldötteket fokozottabban aktivi­zálják, 2-3 hetenként hivják össze őket községenként és számol­wtassák be arról éket, hogy a pártértekezleten hozott határozato­kat hogyan érvényesitik munkájukban, hogyan hajtsák azt végre. Határidő: folyamatos. Felelős 8 K.Nagy elvtárs. 3. / Megye Bizot^s|g osztályvezetői a saját osztályukhoz tartozó tömegszervek^ívják ess* be egy héten belül és azokkal az elv­társakkal tárgyalják átt, hogy ők a saját területükön hogyan fog-

Next

/
Oldalképek
Tartalom