MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1951. május 7. - 1951. június 25.

1951. május 21.

17/6/632/©J. Ká szült 15 példányban. Jelentéé* Pártunk II* Kongresszusa feladatul tűzte ki a felemelt ötéves terv sikere a végrehajtását, és ezen belül a mez%azdaaé*g szocialista át* szervezés ét.fibben döntő m erepe van az állami gazdaságok, gépállo­mások éa termelőszövetkezeti csoportok üzemi pártszervezeteinek poli­tlkai és irány itó* munkájának* Mindezeket a feladatokat csakis ugy tudják maradéktalanul megvalósítani, ha a pártáscrvesetek betöltik hivatásukat és valóban politikai nevelő és irányítói lesznek szoci> allata szektorainkban, és zaoSgóeitani tudják a széles dolgozó töme­geket a feladatok végrehajtására, a termelékenység fokozására, a szocialista munkaverseny kiszélesítésére* Ennek alapján megvizsgáltuk megyénk területén as állami gazdaságok, gépállomások és tezce-k politikai és gazdasági munkáját, melynen alapján a következőket állapítottuk meg*Az üsemi párta erveaafc leg* döntőbb feladata a dolgozók politikai nevelése* pártszervezeteink­nél ezen a téren még vannak hiányosságok, pl* a nagyezénási Lenin tsz*,ahol máj. 1 éta teljesen megszűnt a politikai oktatás, ugy szintéi a Kereki áll. gazdaságban, ahol két politikai iskola indult 2o-2o taggal, a tavaszi munkák beindulásával teljesen megssünt«Ss okra hibák megmutatkoznak egyes gépállomásoknál ia, pl.Körösladány, ahol az a helytelen és káros nézet alakult ki,hogy termelőmunka idején nincs idejük tanulni, A Mányoeeágok mellett az oktatás terén vannak ered­ményék, pl.Szabadkígyós gépállomás, ahol a pol* iskola a termelőmunka Idején ls rendszeresen meg lett tartva, azonkívül a többi dolgozó rádió szemináriumon vesz részt.Tótkomlós AMG, ahol as oktatás rendsze­resen meg lett tartva, azonban a tavaszi munka beindulásánál 25 hall* gaté közül csak lo-15 jelent mag, azonban a legutóbbi oktatáson tel­jes létszámban vettek részt* Népneveiómunka területén is vannak komoly hiányosságok, ez főleg meg­mutatkozik a t ez c a-n él, bár a népnevelőcsoportok meg vannak, az ónba ez csak papíron van, de rendszerese' népnevelőmunsk as üzemen belül nem folyik*

Next

/
Oldalképek
Tartalom