MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1951. január 3. - 1951. február 20.

1951. február 6.

A meglévő eredmények mellett azonban egyre nagyobb teret foglalnak el a Szabad Nép terjesztési munkában a hiányosságok. Fő hibaként mutatkozik meg pártszervezeteink munkájában az elmúlt hót alatt erősen megnüvekedett "háborús" veszély, hogy egyes pártszervezeteinknél szinte teljesen leált a Szabad Nép terjesztési munka. Számos küzségben a J.B. előirányzatának teljesitóse után visszaesett a Szabad Nép kampány üteme. Sarkadon pl. mindössze 11-el emelkedett a Szabad Nép olvaséinak száma s ez a lanyhulás a sarkadi járás egészé­Be is áll. A J.B. nem forditott itt kellő gondot a kampány első részében lemaradott küzsógek megsegítésére, s igy azok azóta nem haladtak jelentős mértékben. Mezőgyánban pl. mindössze 12 tesz ki az előfizetők száma, maga a helyi pártvezetőség tagjai sem mutatnak jBÜáá példát a S/zabad Nép rendszeres járatásával, * Az elmúlt heti népnevelő értekezletek munkáját vizsgálva megállapít­ható, hogy népnevelőink jelentős része nem vett azokon részt, valamint a megjelentek több esetben húzódoztak a Szabad Nép terjesztési mun­ka további vitelétől, mondván, hogy " már mi lejártuk ahová beosztot­tak és nincsen pénzük a dolgozéknak előfizetni." Ez és ehhez hasonló jelenségek kfclönösen a gyomai járásban mutatkoznak meg. Több járás­ban vissza esett tömegszervezetek aktivistáinak a munkája is. A sarkadi járásban pl. különösen a Disz tagság húzódozik a sajtó agit­tációtol, de az orosházi járás kivételével ez másutt is megmutatkozik M egállapitható, hogy az MNDSZ aktivái állják leginkább helyüket a Szabad Nép kampány munkájában párttagjaink mellett, igy pl. Gördics Mihálynó a békéscsabai Ruhagyárban 31 előfizetőt szervezett be. A Défeaz és a M.Sz.T, munkája ezirányban csak egy-két helyen tapasz­talhaté. Még mindig mutatkoznak igen nagy lemaradások egyes tszcs csoportok­nál is a Szabad Nép előfizetése terén, igy pl, a körösnagyharsányi tszcs-ben ezideig csak 4 előfizetőt szerveztek be, A megmutatkozó lemaradások megszüntetése,a Szabdd Nép kampány továb­bi lendületes menetének biztosítása érdekében a megye valameinyi községében Szabad Nép vasárnapot tartottunk február 4-ón. Községeink zömében,városainkban vasárnap / helyeiként szombaton/ Szabad Nép olvasást alátá masztó műsoros előadások voltak tartva. Az a tapasz tálat, hogy ezek a rendezvények igen jól sikerültek - egy két hely kivételével- jelentős számú tömegek vettek ezeken iészt. A kultur előadásokon keresztül részben felkeltettük az érdeklődést i Ttunk Központi lapja iiént.

Next

/
Oldalképek
Tartalom