MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1950. március 7. - 1950. május 31.
1950. április 25.
önkritika erŐsÖdik.As ujjonnan választott vezetőséggel foglalkoznunk kell. k kádervonalon egy jellemző példát hozok fel. Az egyik községben, ho_y nő is legyen a vezetőségbe /a jcözség nevét elfelejtettem mivel nem jegyeztem fel./ javasoltak egy 26 éves nőt és a tagság egy 36 évest fakasztott. A tagságnak igaza volt mivel a 26 éves egyáltalán nem végzett pártmunkát, viszont a 36 éves kiérdemelte. A •T.B. ezt hibának tartotta, mivel lo ével idősebb. Az uj vezetőség beindulása nagyon fontos és ezért vigyázni kell* hogy a taggyűlés vissza ne fejlődjön. keleti elvtár3 t a jelentéssel kapcsolatban megállapítja, hűgy javulás van még az előbbihez viszonyítva is. Most a legdöntőbb, hogy a következő két hétben feltétlenül biztosítsuk, hogy a munka ütem még inkább javuljon. A nélkül, hogy valamennyi felsőbb szerv elbízná magát, feltétlenül irányt kell venni arra. hogy a iminkát mogjavit3a. Azok, amik előttünk állnak a rendőrség, a vasút, is problémát joicnt nckünk.As elvtársak jelentéséhez hozzászólva néhány konkrét tétel, lényegében egy kerek egészet tudtak adni az uj jáválasztáiisal kapcsolatban, ozzol kapcsolatban nincs semmiféle hozzászólásom, hogy aa időt ia leszjrltatfk. ellenben a jelentéssel kapcsolatban néhány javaslatom lesz. Javaslatokt 1. / A békéscsabai Magasépítési Sí.V.-nél ifi brigádot akartak alakítani de közben elhelyezték őket éa igy a munkafelajánlásbél sem volt semmi mivel elment a kedvük. Szzel kapcsolatban java3olom, hogy ezt az ügyet szilágyi elvtára vizsgálja ki éa tegyen jelentést. 2. / A békéscsabai MÁV. HMtMiNtMilé taggyűlésén azt mondták, hogy azokat támogatják akik nem végeztek társadalmi munkát, kérjük ennek la a kivizsgálását Szilágyi elvtárától. 3. / Vésztőn az agronomus magatartását vizagálja ki Bába elvtára. 4. / Bója elvtárs £-elé a jelentés megállapítja, hogy a gépállomáson nő ellenes hangulat mutatkozik. Az elvtára vizsgálja, ki hogy hogyan történt, és jelentést kórunk róla. 5. / Bába elvtárs Vizsgáltassa sl a Mefig-gel, hogy hogy történhetett hogy 8Z állami gazdaság sztalinicz traktorában egy vaa darabot találtak. 6. / Világos elvtárs besaólfherényi elvtárssal aki Méhkeréken a kulák,ke«< fogatát vette igénybe, tőrre vonatkozólag vegyenek jegyző könyvet és súlyos pártbüntetést szabjanak rá.