MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1949. szeptember 6. - 1950. február 21.

1949. október 18.

- 2 - Mf ség f melyen keresztül parasztságunk saját érdekelt Is szolgálja, üzen Kelül 5 éves tervünk első gazdasági évének alapjait rakjuk le. isimellett a feladat mellett azonban &z agitáoionak a rémhírterjesztésnek a forrását is tel kell deríteni, majd pedig kiküszöbölni. lg a munka kkel, hogy a legeredményesebb legyen, mert az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az őszi munkákkal szemben történő rémhírterjesztés minden esőbben a kulákság köréből került ki és a kulákság az a ré­teg, amelyik legtöbb községünkben a legnagyobb halogatást mutatja az őszi munkák terén. A fenti két feladatnak végrehajtása érdekében az elmúlt nét folyamán a mezőgazdasági igazgatóság ésa Közellátási Felügyelőség kiküldöttei a vármegyotöbb községében vizsgálatot tartottak és megállapították, hogy megvizsgált községekben a kulákság almult évi kenyérgabona ve­tési kötelezettségének túlnyomó többségben nem lett eledet, annak ellenére, hogy szamára az őszi kenyérgabona vetőmagot a hatóságok visszjüaagyták. A vizsgálat, amely a rendelkezésre álló rövid idő mi­att főleg a kirivó ebetekké fol&erltését jelentette, azt eredményez­te, ho_y pld. a szarvasi és gyomai járásban 59 kulák ellen kellett eljárást indítani. Hasonló az eredmény a békési a szeghalmi járásban és Békéscsaba városában. A lemaradás megszüntetésének és a nagyobb munkaiendületaek igen ko­moly oka az is, hogy_több kö zségben olyan jelenségek is tapaszta JJaatók^ hogy maguk a k özségek vezető"! is hitelt adnaXa rent említett (kkdokok­^^^J^X yenné aatbfiil tSTMészsíSSeii nem lehet várni mindazoknak azZin­tézkédéseknek a megtörténtét, melyek a munka t eljesítmények fokozá sát van nak "^Ivatva ^jeredpéT^y**^^^ T fcppeTi ezért~a kező^azdasá ;i Igazgatóság TTVármegyei valamennyi"községébe felelőst küldött ki, akik október 16-tdl kezdődően a részükre kijelölt községben a lí f fl.P.-nak vezető­ségével együtt működve a munkák jobb kialakulását segítik elő. la­pasztalkató hogy már is, azokban a községekben, ahol ezek a foleíősök megjelentek, a munka máris javult éü elsősorban a betakarítási munká­latokat gyorsították meg olyan mértékben, hogy ezen keresztül a veze­tés zavartalanul folytatható lesz. A vetőmag ellátás terén most már zavar/ nem tapasztalható, mert a szerződéses magvak leszállítására kerültek.**zámitva árra, hogy a vár­megye területén Í3 vannak olyan személyek, akik a vetőmaghoz nem tud­nak hozzájutni a csere akció, vagy más lehtőség révén, kormányzatunk Ínséges vetőmagakciót is indított, Igen szük keretk között.Az erre a célra szükséges vetőmagot igeőnyelni kell, miután a-onban ezideig ilyen irányú kérés csak lótkomlós és Hagyszénáa községekből érkezett és mert a rendelkezésre álló mennyiségek szük kerete miatt minden ilyen irányú kívánságot kielégíteni nem lehet, aa igazgatósig ugy in­tézkedett, hogy az inségvetőmagak«ió lehetőségét nem viszi a köztudat­ba, csupán a községekbe kiküldött felelősei révén tájékozódik az iránt hogy hol van indokolt ilyen természetű szükséglet,és csak a végső eset­ben fog Ínséges vetőmag keretet igényelni. A vetőmag csere akció folyamatban van, azonban ezen a területen nem tapasztalható nagy érdeklődés. A vetőmag tisztítás jó eredménnyel halad és ezen a területen elői­rányzatunkat már teljesítettnek vehetjük, mert búzából 109.233 <j., rozsból 1.463 a, egyéb magvakból 1.352 w, összesen* 112.048 o. gabona került le tisztisásra, amihez ha hozzászámít juk a i'szcs.-k, állami gazdaságok részére kiadott tisztított vetőmagot, valamint a csere­gabonát, ugy az 120.000 tisztítási előirányzat már tul van teljesít­ve, tehát vármegyénkben tisztítatlanul, nem került, földbe vetőmag, A csávazaarol nemcsak a jelentések, de ellenőrző tőzegeink jelentése 13 azt mutatják* hogy ezideig nem találtak vezjttogéfiet, amelyeikben csávázéilan vetőmag volt. üzen a területen is egész kiváló eredménnyel számol hatunk. • „-•• -

Next

/
Oldalképek
Tartalom