MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1948. június 17. - 1949. március 29.

1948. október 17.

SS - 2 - • nek a munkák. Kéri az elvtársakat, hogy a kulákok kiepllengérÉp-ÉA tu­datosítani kell a paraszxság között. Bejelenti továbbá, hogy íftSMzán voltak, ahol kivizsgá létek a felülvizsgálat' során felmerült kérdést, hogy ozemenyei elvtárs azt jelentetne ki ^atykó elvtársára, hogy korrup-N­ciót követettel és hogy vett_ a felszabadulás irfóh e-gy rádiót,.amit a mai napig sem fizetett ki és'ugy viselkedett a kereskedővel szembe, hogy az nem merte kérni a rádió árát. £zt az ü : yet akkor nem tudták kivizs­gálni, mert tanukat kellett víblna kihallgatni, amire akkor nem volt mód. A kihallgatások-során kiderült, hogy amit ozemenyei elvtárs mod, áz sze­menszedett hazugság, senkivel bizonyítani nem,tudta, amit azután visz­sza is vont. Mindig másokra hivatkozott , ha valamemyik behívott elvtérs az ellenkezőjét mondotta, ugy hogy . a vegén azt mondotta-, hogy Kiss Já­nos tudná bizonyítani, az a jobboldali kizárt szociákdemokráta volt fő­ispán." De ez nem az első eset Szemenyei elvtársnál, hogy összeférhetet­len, évek óta ezt csinálja, mindig van valami amit kifogásol és valaki, akivel nincs megelégedve. Először ugy határoztunk, bógy'szigorú megré­vésba-n részesítjük, de amikor ezt közölni akartuk vele', illetve közöltük akkor á nemhogy belátta volna hibáit, hanem még jobban felháborodott és ujabb véadakat hozott fel. amiket szintén nem tudott bebizonyítani sen­kivel sem, mert mi ezeket is kivizsgáltuk, ezért, ugy - hat ér "óztunk, hogy Bzemenyei elvtársat kizártuk a Pártból és Zatykó elvtársat megrovásban részesítettük, mert ő már régen tudta , hogy ezek á dolgok megvannak köz­te és szemenyei .±'él elvtárs között, neki ezt jelenteni kellett volna, nem lett volna szabad e nnek e nnyire fajulni. Bs még né.aány elvtársat részesítettünk me gdorgálásban, mert'többen felelősek azért, hogy ezek a dolgok idáig fejlődtek, a vezetőséget is felelősség tettük a fejlemé- • nyékért és figyelmeztettük őket, hogy ilyen dolgokat azonnal jelentse­nek, r- | ~ |­B oc s ka iné elv társ nő: számol bé a párt iskola falujárásáról, -inden aktuá .. lis kérdéssel foglalkoztak, reméli, hogy a .munka eredménye meg; fog mu­takozni, mert minden utcát bejártak és majdnem minden-'ejriberrel beszéltek. •^ aioros elvtárs: ismerteti a következő napirendi pontot, melynek előadój B ába elvtárs: beszámol, hogy az Bfosz-Békosz gyűlések előkészítése meg­törtónt. vasárnapi gyűléseken a jelentések szerint. kh v 4.500-5.000 em­ber vett részt. A gyűlések jó. hangulatban voltak megtartva eddig lo köz^ö ségben. A megjelentek közül kb. I.000 - 1.2oo azoknak a száma, akik nem ^fosz vagy Fékosztagok, tehát középparasztok, A .középparasztok felé még "a mi propagandánk elég gyenge, habár megállapítható,' hogy az osztályharc kérdésében előrehaladtunk, A parasztság- kezdi megérteni az osztólykülönb­séget. Begéllapltja, hogy nekünk jobb bézispolitikát kellene csinálni, a kulákok elleni.osztályharc kérdésében. Ki ke 11 emelnünk egyes^olyan .helyeket a meg'éhen, á hol legerősebb a kulákagitáció. és ott kell megin­dítani a kulákok elleni harcot,. De persze ezt gondosai elő kell készíte­ni. Ba ezt sikerü-l megcsinálnunk, akkor a ku lé kokat vissza fogjuk szo­ritani. Be ha mi e zt nem csináljuk, akkor ők mindig tér adásban lesznek nekünk v iszont az a célunk, hogy. mi" támad junk és -ők védekezésre szorul-., janak. A% Ufosz - Fékosz gyűléseken nagyon jő hatást váltott ki, hogy parasztpárti ás kisgazda előadók is voltak. Javasolja, hogy 'pártközi ér-" tekezletet hívjunk, össze és beszéljük meg többek között, bog;, milyen e­lőadóink vannak és állapodjunk meg a következő gyűlések előadói kérdé­sében, hogy a többi gyűléseket is- igy tartsuk meg, hogy ne legyen fenna­kadás' az előadó körül.. f-a j or o s e 1 v tá r s: kéri az elvtársakat, .hogy a hozzászólás során ne csak által:.nosságban foglalkozzanak a vasárnapi gyűlése: kel, hanem inkább az ' osztályharc kérdésével. ~ -"" a). ;y n áro ly e lvt ár s : a -gyűlésen azt tapasztalta, hogy a gyűlésen jelen volt rendőr minden felszólaást jegyzett.' -^zt 'nem tartja helyesnek, mert igy az emberek félnek hozzászólni ugyanúgy mint a múltban. ,'fontosnak tartja a kulókagitéció leszerelését koali; iós értelemben,-hogy. tanyái kisgvülás eket tartanónk hétköznap-est énként is, melyen a közsé g lakos --

Next

/
Oldalképek
Tartalom