MDP Békés Megyei választmányi és pártbizottsági ülései 1953. március 13. - 1954. április 2.
1954. január 16.
ayiJ.vánulásokat, szektánságokat. De tervszerű, hatékony intézkedéseket nem foganatositott azok felszámolására. Nem neveltük eléggé a pártapparátust, a párttagságot a párt politikájának szellemében és nem biztosítottuk tervszerűen, hogy. ezek a zavaros, helytelen nézetek, azok okai és következményei.világosan álljanak a mi elvtársaink előtt, hogy a megértés alapján azokat felszámolva helyesen .hajtsuk végre a párt határozatait. Es bár felvetődött, de nem tanítottuk eléggé a mi elvtársainkat, partfunkcionáriusokat arra, hogy Pártunk Központi Vezetőségének határozatai alapján megértsék az uj módon való dolgozás jelentőségét és módszereit. Az is hiba, hogy október után lezártnak tekintettük a termelőszövetkezetek megvédéséért folyó harcot, hogy a későbbi idők során nem kisértük megfelelő figyelemmel a munkájukat, sőt esetenként a termelőszövetkezetek helytelen megnyilvánulásainak uszályába es^ve /a mindenáron való megvédés -jelszava alatt/'elnéztük ezeket a túlzásokat, amelyeket a kilépőkkel szemébe tanúsítottak. Nem láttuk, hogy ez a magatartás éppúgy-árt a termelőszövetkezetek tekintélyének és megszilárdulásának, mint a kilépőknek. Nem dolgoztuk fel megfelelően a mi elvtársaink között, hogy a termelőszövetkezetekből kilépett tagok a holnap szövetkezeti tagjai.'Hogy okos politikával ne az ellentétek, hanem az együttműködés, a barátság mélyüljön. Hogy ne sértődöttséggel és mély.sebekkel, hanem rokonszenvvel váljanak el a termelőszövetkezettől. Hisz a kilépettek.aszáz és százai mondják el, hogy nem azért léptek ki a terme lősz öve tke zetekből, mert nem értenek egyet a termelőszövetkezeti gazdálkodással. Hanem azért, mert vagy nem voltak megelégedve a szövetkezet vezetésével, gazdálkodásával, vagy mert egyéb konkrét sérelmeik voltak, vagy jórészük az árral sodródott. Ott is súlyos hibát követett el a megyei pártbizottság, hogy nem alkalmazta pártszerüen ezeknek a súlyos hibáknak az elkövetőivel szembe a felelóságrevonást párt-, állami és tömegszervezeti vonalon egyaránt. Aminek következtében alakult ki ijyen általánosan, hogy büntetlenül, felelőségre|vonás nélkül lehet elkövetni ilyen súlyos csalárd törvényellenes cselekéüdéteket. Ilyen durva módon meg lehet sérteni a párt politikáját, JBs most mindezeket látva az a feladatunk, hogy összpontosítva erőinket párt-, állami és tanács vonalon egyaránt vigyük harcba a mi elvtársainkat ezeknek a hibáknak a gyors, következetes felszámolására. Ehhez mindenekelőtt a megyei pártbizottság munkáját kell megjavítani. Ehhez az kell,. hogy a megyei pártbizottság vezetése, a megyei pártbizottság irányítása sokkal tartalmasabb, mélyebb, előremutatóbb legyen, sokkal elmélyedtebben és nagyobb felelőségérzettel harcoljon a feladatok helyes végrehajtásár ért. Arra van szükség, hogy tervszerű, SZÍVÓS munkával a konkrétan felvetődő hibák gyors felszámolása mellett perspektivikusan biztosítsa mindenekelőtt a politikai munka előtérbe helyeaésével, a tömegkapcsolatainak megjavításával a párt parasztpolitikájának a helyes alkalmazását,Merthisz látnunk kell, hogy nem 1-2 hetes, vagy 1-2 hónapos feladatokról van szó. Hosszú,- minden túlzás nélkül állithatjuk 1-2 éves megfeszített, kemény munka szükséges ahhoz, hogy az elkövetett hibákat maradéktalanul leszámoljuk. Következetesebben kell, hogy biztosítsa a megyei pártbizottság, hogy . ne csak határozatokat hozzon, hanem segítse elő és ellenőrizze azok végrehajtását, Ne csak a hibák elkövetése után, hanem azt megelőzően jelenségekből vonjon le következtetéseket és biztosítsa, hogy ilyen hibákat ne kövesen el, Es ahhoz, hogy mi a hibákat feltudjuk számolni mindenekelőtt az szükséges, hogy újból és újból vegyük elő, vitassuk meg és magyarázzuk . meg a párt Központi Vezetőségének határozatait. Ennek alapján neveljük a mi elvtársainkat, tudatosítsuk az egész pártban. Elvileg tisztázzuk a pártban és a párton kivül azokat a kérdéseket, amelyeknél megnemértés, vagy zavar mutatkozik, mint pl. a tcöz épp araszthoz való helyes viszony, vagy általában • a kisárutermelés kérdése és a termelőszövetkezetek megszilárdításának a problémái hogyan függ össze. Mert csak ha világosan, félreérthetetlenül tisztázzuk, igy i'ogjuk tudni biztosítani, hogy az egész parttagokat harcbavigyük ezek végrehajtásáért. Mert, ha mi nem tisztázzuk és nem tudatosítjuk, nem értik a párt- • funkcionáriusok, az alapszervezeti titkárok, rezetőségi tagok, hogy nit