MDP Békés Megyei választmányi és pártbizottsági ülései 1948. június 24. - 1952. július 26.
1952. január 18.
Laszli elvtárs: 2 héttel ezelőtt járási bizottsági ülésen néztük meg az oktatás munkájának a kérdését, azt állapítottuk meg, hogy igen nagy lemorzsolódás van ezen a téren. ' Meg'kell azt állapitani, hogy_ az utóbbi időben a Megyebizottság résziről sem kaptunk olyan ellenőrzést ezen a téren, mint az első időkben, faikor kimegy'kik. előkészíteni a politikaiiskolákat, akkoz az alapfokú politikai iskolán 8o-85 %-ban megjelennek a hallgatók, a középfokúnál pedig 9o-95 %-ban jelennek meg. A Pártbizottság részéről népnevelőkön, bizalmiakon keresztül ismertettük azt, hogy milyen súlyos büntetéssel jár a feketevágás, mégis 36 dolgo- . |ót kellet megbüntetni feketevágás miatt. » munkatervbe fel van vetve, hogy fokozottabb súlyt kell fektetni a mezőgazdaság szocialista átszervezésére, mi ezzel a kérdéssel titkári értekezleten foglalkoztunk. Javaslom azt, hogy a nagyobb tszcs-kben a titkár elvtársak részére-1-2 napot,- bizonyos mennyiségű munkaegységet biztosítsanak, hogy megfelelőbben tudjon foglalkozni a kérdésekkel. munkafegyelem megszilárdításával kapcsolatban, helyes volna a társadalmi bíróságoknak a felállítása, eddig az igazgatóság foglalkozott a munkafegyelem lazitókkal, helyes volna, hogyha ezekkel a társadalmi biróság foglalkoznak, maguk a dolgozók járassák le a munkafegyelem lazitókat. Boros elvtársnőt A pártbizottság részéről ellenőriztem a T'anáes .munkáját, a i'an.Acqnal most történik azoknak a hátralékosoknak, a nyilvántartásba vétele, akik nem teljesítették kötelezettségeiket, Községünkben a hátralékosok száma igen sok, közöttük a párttagoké is, 25 hátralékosunk'van tojás és baromfi vonalon. Községünk a tervet globálisan llo'%-ban teljesítette, azonban részleteiben nem teljesítettük. Azok az egyénileg dolgozó parasztok, akik teljesítették kötelezettségüket felvetik azt, hogyha ők tudták teljesíteni, akkor van lehetőség arra, hogy az a másik dolgozó is teljesítse kötelezettségét* Az adófizetés kérdésénél is hiányosság mutatkozik meg. 156 ezer F,. békekölcsönt jegyeztünk, azonban még eddig csak lo5 ezer Ft, lett befizetve. ^Felülvizsgáltam a névsort és .megállapítottam azt, hogy még 5o hát.. • ralékos van, köztük nagyszámban párttagok is, főleg a tszcs, tagok nem fizették ki, akiknek nem ugy sikerült a zárszámadás, mintahogyan gondolták. Pénaügyi tervünk teljesítése is éppen olyan fontos feladat, mint a kbegyüj bés nek a teljesítése, ezen a téren oda kell hatni, hogy elsősorrban a felvilágosító munka alapján, hogy ezt a tervet is teljesítsük. A kulákoknál azt lehet mondani, hogy nem igen van olyan, amit ellehetne hozni, csak az állatát, már fordult elő olyan eset, hogy az unokának a lovát hozták, ebben a kérdésben nem látok tisztán. Az oktatással kapcsolatban községünkben súlyos hiányosságok mutatkoznak, ami abból adódik,, hogy a propagandisták nem járnak el megfelelően a propagandista szemináriumokra, nem megfelelő az előadóknak a felkészülése, A politikai iskolákon ae lemorzsolódás hullámzó. Nincs olyan értekezlet, pártnap, taggyűlés, ahol ne foglalkoznánk az oktatás kérdésével, még sem látják az elvtársak megfelelően ennek a jelentőségét, Borbéné elvtársnő: örömmel látom azt, hogy a munkatervbe fel van vetve, hogy' a ^egyebizot'tság fokozottabban fogja ellenőrizni az üzemi pártszervezeteknek a munkáját, az ellenőrzésen keresztül a hibákat meglátva több segítséget kapunk a munkánkhoz. Valóban ugy van, mint ahogyan a Nagy elvtárs mondotta, hogy az üzemi pártszervezet munkáját a tervteljesites, a számakon keresztül értékeljük. Nálunk a Harisnyagyárban szép eredményeket értünk el, a tervünket idő előtt teljesítettük, de emellett az üzemi pártszervezet munkájában sok javitani való van. Most a bizalmi elvtársakat átszervezetük, 2o bizalmink van, ide a legjobb elvtársak vannak bevonva, A népnevelő csoportjaink most vannak átszervezés alatt. Üzemünkben a-dolgozók az 1952-es évre a hosszúlejáratú-versenyszerződést