MDP Békés Megyei pártértekezletei 1950. június 11. - 1954. március 8.

1951. január 28.

Földünk több, mint 500 holdra emelkedett. Jtormányzatunk segítette termelő csoportjainkat és ma fejlett állatállománnyal rendelkezünk, áz egyéni parasztok 8-9 qrds termésével szemben az idén csoportunk 10 1/2 q-ás termést ért el. ezek eredményeik.Hibánk az,hogy csoportinik,mint a többlek is befelé fordult és nem törődtünk az egyéni dolgozó parasztokkal. Lenin elvtárs arra tanit bennünket, hogy dolgozó parasztságot saját akarata ellenére is fel kell szabadítani az elnyomásból. Az a feladatunk, hogy az üzemi pártszervezetet erősítsük, mert csak ezek segítségével tudjuk tovább fejleszteni csoportjainkat. A középparasztok felé is kell fordulnunk. Pártunk hdyes politikája megmutatta nekünk az utat, hogy győzzük meg a k középparasztokat is a termelőszövetkezeti gadálkodás előnyeiről. feladatunk, hogy Pártunkba ve.yük fel tagjelöltnek a becsületesen dol- , gozó kis és középparasztokat és n«veljük őket, megfogják érteni pártunk politikáját és Így könyebben lépnek majd a kollektív gazdáikodáz útjára. JB csoportunk párésversenyre hivta ki a kongresszus verseny során a bé­késcsabai Május 1. tsscs.-t. Vállalta csoportunk, hogy a gyümölcsösben a nyesés! munkát elvégzik. A fakitermelést meggyorsítja. Vállalta cso­portunk, hogy a tejbeazolgáltatáet a Pártkongresszusig 1500 literre emeli. Az üzemi pártszervezeteinket megerősítjük. Csoportunk taglétszá­mát 25 >-al emeljük, már 4 családot be is szerveztünk. Az üzemi bizott­ság az üzemtervet felbontja és azt a csoporttal ismertetni fogja. Az MiíDoz. a csoport tag asszonyok számát 100 /*-al emeli. Csoportunk tu­datában van, hogy Pártunk kongresszusa utat fog mutatni további mun­kánkhoz. é azabó Imre elvtá rs /Mezőgazdasági technikum/ A mezőgazdasági technikum JJisa.szervezetében üdvözlöm a konferenciát.Amig dolgozó parasztságunk a tszcs.-ben áll.gazdaságokban,munkásaink a gyárakban tesznek felaján­lásokat, mi diákok az iskolában tettünk felajánlást kongresszus tiszte­letére. i)isz.szervezetünk vállata, hogy tanulási eredményünket jelentő­sen megjavítja. Az orosházi IV.kerületi pártszervezetnek 11 tagot ajánlun felvételre. A Pártkongresszus tiszteletére a fegyelmezettlenséget fel fogjuk számolni. Moat másként tanulunk az iskolában,mint a multrendszer diákjai, és tisztában Vagyunk azzal, mi_ mi nyugodtan tanulunk milyen nehézségek­kel küzdenek az amerikai és egyáltalán az imperialista államok diákjai. Ml tanuló fiatalok látjuk, hogy ha az iskolábei kikerülünk a dolgozó nép vezetőkádereivé válunk. Mi látjuk azt a célt, amiért nekünk tanulni, küzdeni kell. Iskolánkban a szabadságharoos kiképzés is folyik, két szakasz már elvégezte a 90 órás kiképzést, szakosztályokat alakítunk. Mind est bizonyltja, hogy a tanuló fiatalok készülnek arra, hogy ha kell fegyverrel is megvédik a békét. Jelszavunkat, teendőimet a követ­kező mondatban lehet összefoglalnia Üanulni, harcolni, dol.ózni a né­pérti •Berényi elvtársi /á a rkadi járási biz. titkár/ A mai pártkonferencia megszabja a további feladatokat a Pártkongresszus további előkészülete­ire. Jásásunkban a járási konferencián megmutatkozó lelkesedés nem csök­kent, hanem még tovább fokozódott. A felajánlások egyre emelkednek. A munkaverseny fokozását tovább kell szorgalmazni pártszervezeteink a dolgozók között. Zsidi elvtárs beszédével kapcsolatban a káderekkel való foglalkozás kérdéséhez szólok hozzá. Hogy munkánk a járás területén nem mindenütt kielégítő, ennek egyik oka az,hogy nem foglalkoztunk megfeleően a káderekkel, bzért fordult elő a biharu_ra-i eset, hogy a párttitkár vadászni ment a szabad *<ép előfizetés gyűjtés idején. Az a véleményünk, hogy az ilyen párttitkárok nem érdemlik meg, hogy vadász­fegyver legyen a birtokunkba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom