MDP Békés Megyei pártértekezletei 1950. június 11. - 1954. március 8.

1951. január 28.

Beszédem elején foglalkoztam a nemzetközi helyzettel, majd a továbbiak során az előttünk állá feladatokkal* 3zsel van összefüggésben Párturk Központi Vezetőség ének az a határozata, hogy a járási Bizottságokat és a falusi SÍÍervosetelnkét meg kell erősíteni. iíe^kivánja est többek közütt as is, hogy a falu ezéoialiaáláca következtés­ben az osztály harc éleződése agyre inkább a falura tolódik át. Ez azt követeli tollink, hogy szilárd , bátor, elénjíletiler képzett, becsületes hazáját szerető káderek álljanak a járási t>s falusi szervezetek síén* Sokszor haljuk egyes pártfunkcionáriusaintól, hogy ilyen káderek ninorok nek, pedig ha jól körulncziüik a ezer/ez etekben, nem kevés számban találunk Pártunkhoz hü, áldozatkész elvtársakat. Járási Bizottságainknak ol kell ér ni, hoj-y területeiknek iemerojéfé, fcasdájává, irányitójává váljanak. Ismerj ék járásuk össseételét, annak minden problémáját. Tudniok kell* hogy melyik falusi funkcionáriusra mit lehet rá bízni. Kőszegi szervezeteink élére olyan emberek kellenek, akik megértik Pártunk politikáját, annak célkitűzéseit, akik nem riadnak meg a nehézségektől* hanoin rassfelele" forrná ban 4Ó politikái taxm mu kával a tagságot harcba viszi a feladatok végre* hajtására. Olyan községi funkcionáriusokra van szükségünk, okik ismerve a község Összetételét, a dolgozókat mozgósítják a kulakság és a minden* féle osztály ellenség ellen. Aki eső* miatt nem marod el a járási Bizottságnál tartott értekezletről és aki nem megy ol az Önkéntesen válalt pártmunka elvégzése helyett vadászni. Kedvez Elvtársak! Referátumom végeztével ssükeégésnek tartom röviden ösase foglalni legfőbb feladatainkat• A Kongresszusra mint ahogy ast itt a ternb ben elhelyezett jelszó is knaondja a feladatok jobb elvégzésével keli ke' zülni. ^nnek jegyében meg kell javítsuk pártépítC munkánkat és ezen belül a tag es ta^pslclt felvételi munkánkat* Jobba kell tenni politikai felvilágosIsU munkánkat és fokozott lendületet kell, hogy vegyen termelőszövetkezeti csoportjaink szervezése. Munkánk során arra kell törekednünk, hogy ize* cialista elektorainkat megsrőaitzük, de ugyan akkor ne feledkezzünk mag az ezen kívül állóról sem. Termelőszövetkezeti csoportjaink fejlesztésé­ben f"feladatként kell álljon ellőttünk a középporasztaággai való fog* lalkozás.-El kell érnünk, hogy a Kongresszus tiszteletére minél nagyobb számban szervezzünk termelőszövetkezeti csoportokat* £1 kell érnünk* hogy pártszervezeteink Jó felvilágosító mu kajának eredményeként az állammal •zembeni kötelezettségét az adó* a begyűjtés vonalán mindeki teljesitae. Ahhoz, ho^y nindezt elérjük és a követelményeknek megfeleljünk nem utó­só sorban az kell, hogy megjavítsuk párttagságunk, de különösen a fűnk* oionáriuGaini: elvi , politikai szinvonalat*,*sg kell állítanunk as esti politikai lekólaknál mutatkozó lemorzsolódást aőt a Kongresszusra való felkészülésnél ©1 k e n érnlínk, hogy az oktatásban résztvevők •zámát emeljük. Meggyőződésem* hogy ez a mai értekezlet hozzáfog járulni ahhoz* hogy a pártoserveseteink munkája megjavuljon, a tömegekkel a kapcsolat még ezoroosabb legyen, hogy a Központi Vezet08ág által elsnk állított feladatc kat aée jobban hajtsuk végre. Hozzájárul az az értekezlet ahhoz* hogy a Kongresszuoik hatrekévó Időben hiányosrágainkat fokozottabb raértákoen kiküszöböljük oz a Kongresszuson jelenthessük, hogy & Központi Vezetőség által elénk állit ott-feladatokat végrehajtottuk* Kljén Pártunk és szeretett vezérünk Hákoai elvtárs, éljen a Szovjetunió és bölcs Sztálin és éljen Pártunk II. Kongresszusa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom