150 év a kertészettudományi élelmiszertudományi és tájépítészeti oktatás szolgálatában 1853-2003 (Budapest, 2003)
Geday Gusztáv: A Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintézet, 1853-1860
„Mindent öntudatosan mindent észszerűen!” (Az iskola jelszava) A Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintézet 1853 - 1860 Geday Gusztáv Hazánk kertészete - amely már a XVI-XVIII. században európai viszonylatban is jelentős szőlő- és bortermelő volt - a XIX. század közepén a jobbágyfelszabadítás folytán lépett erőteljesebben a fejlődés útjára. A szabadságharc leverése után a felemás és lassú ütemű polgári fejlődés gátolta, de elodázni nem tudta a kertészet kibontakozását. A városi lakosság növekedése elősegítette a kertészeti termékekkel ellátatlanok számának szaporodását, s az egyes ipari központok kialakulása az osztrák birodalmon belül a gőzvasút elterjedésével párhuzamosan szintén a kertészeti termesztés szempontjából kedvezőbb éghajlati adottságokkal rendelkező magyar kertészet fejlődését szolgálta. Az egykori mezőgazdasági statisztika szerint az ország mezőgazdasági művelésű területének mintegy 2%-án szőlő- és 1%-án kertészeti termesztés folyt. A szőlőtermesztés az összes mezőgazdasági bevételnek 14, a kertészet 1%-át nyújtotta. A szőlőtermesztés viszonylagos fejlettségével szemben állott a korszerűtlen borászat. Gyümölcstermesztésben a törpefák terjedése a belterjesség növekedésére utalt, viszont a fajtaismeret hiánya miatt helytelenül telepítették az igényes és igénytelen fajtákat. A zöldségtermesztők bőséggel árasztották el főbb piacainkat, sőt a dinnye, vörös- és fokhagyma, paprika, sárgarépa és petrezselyem térfoglalása ebben az időben kezdődött a szántóföldeken is. A termesztés nehézségét jelentette a magtermesztés hiánya. Az angol kertet a század közepén váltotta fel a dendrológiai kert, s a művészi megformálás háttérbe került. Több külföldi fafaj honosításával gyorsabb lett a fásitás és a diszkertek létesítése. A magyar kertészet vezetői látták hazánk természeti rendeltetését s a kertészet gazdasági és társadalmi jelentőségét, erre utalnak Entz Ferenc sorai: „... egyfelől jószágaink jövedelmét tetemesen szaporítja a más részről népünk művelődésének és erkölcsi nemesbülésének egyik forrását képezi, egyszersmind rányomja az egész hazára a civilisatio szülte szépség képét". Ennek megvalósításához csak akkor lehetett hozzákezdeni, ha a megfelelő szakemberek rendelkezésre állottak. Bár a szabadságharc előtt Keszthelyen és Magyaróvárott melléktárgyként, valamint a debreceni Református Kollégiumban is oktatták a kertészetet, a Magyar Gazdasági Egyesület budai Országos Venyige Oskolájában a szőlészetet, de hiányzott a hazai önálló kertészeti oktatás. Az abszolutizmus kezdetekor ezek az oktatási formák megszűntek, ugyanakkor a kertészet iránti szükséglet növekedett. De növekedett az igény a mezőgazdasági szakemberek iránt is, és élénk vita alakult ki a kérdésről az 1850-es évek elején, mely a sajtóban is tükröződött. E vitában a mezőgazdasági oktatásba a kertészetet is beleértették, melyet a kertészek nem fogadtak el. Entz Ferenc fejtette ki a kertészet és a mezőgazdaság közötti eltérést, amely végeredményben a kertészképzés szükségességét indokolta. Amíg a gazdász egy-egy országrész növényeit termeli nagy felületen, addig a kertész „... kezén nem egy egyes megye, vagy tartománynak honos növényei fordulnak meg, hanem az egyetemes világ 23
