150 év a kertészettudományi élelmiszertudományi és tájépítészeti oktatás szolgálatában 1853-2003 (Budapest, 2003)
Schmidt Gábor, Hámori Zoltán: A Budai Arborétum története
A Budai Arborétum története Schmidt Gábor, Hámori Zoltán Előszó Éppen 150 éve annak, hogy Entz Ferenc megalapította a Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintézetet, amely 1876-ban költözött a budai Gellérthegy déli lejtőjére, a BKÁE Budai Kampuszának mai helyére. A jelenleginél kisebb területen - a Ménesi út feletti részen régebbi szőlőtáblák közt és a már akkor is meglévő „E” épület (hajdani présház, majd az intézmény legelső tanépülete) körül kapott területet az oktatási épület (a mai "F" épület), illetve a kert, ahová a filoxéravész pusztítása és a kezdeti vincellérképző tanintézet általános kertészképzővé való átalakulása után először nem haszonnövényeket, hanem 1893 őszétől Räde Károly, a kor neves dendrológusa és kertépítésze tervei alapján és vezetésével díszfákat ültettek, rendszertani hovatartozásuk szerinti csoportosításban (1894 tavaszán be is fejezték a munkát). Ezzel - „Arboretum” néven - megszületett annak a növénygyűjteménynek az alapja, amelyet ma Budai Arborétumnak hívunk. A „Budai Arborétum” elnevezést csak 1975, a hivatalosan védett területté nyilvánítás időpontja óta használjuk. Mivel pedig mai területe magába foglalja a korábbi összes kísérleti teret, bemutató gyümölcsöst- és szőlőtáblát, magától értetődik, hogy történetének leírásakor nem mehetünk el szó nélkül ezen kapcsolódó oktatási területeket illetően sem. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért tehát a történeti leírást az egyes területrészeknek megfelelően tárgyaljuk. Az Intézmény tankertjének kialakítása és az Arborétum kiteljesedése Több, mint 30 év (1860 - 1893) kellett ahhoz, hogy a Tanintézetet körülvevő gyakorlati tér kialakításának feltételei teljes mértékben megteremtődjenek. 1890-ben gró/ Bethlen András került a „Földmívelésügyi Ministen” székbe, „aki a gyümölcsészet és dendrológia iránt meleg érdeklődéssel viseltetett”. Gyakorlatilag az ő és Rudinai Molnár István miniszteri főtanácsos nevéhez fűződik a tanintézet alapításának érdeme. A Tanintézet 1919-ben kiadott évkönyvének soraiból ítélve ekkor sem szórhatta két kézzel a pénzt az állam, aki a Tanintézet létesítését szerette volna minél későbbre kitolni és csak „nagy nehezen sikerült mégis olyképpen megegyezni, hogy az intézet létesítésére átengedte a pénzügyi kormány azt a 120.000 forintnyi összeget, amelyet néhány kereskedelmi cégnek előlegezett két évvel annak előtte". „Ezzel a kevés pénzzel kellett a telkeket a régi területhez hozzávásárolni, legalábbis oly mértékben, hogy az intézet területe rendes téglány-alakot kaphasson." A legnagyobb takarékosság mellett is csak négy kataszteri holdnyi területet lehetett a meglévő területhez köröskörül hozzávásárolni, valamint az igazgatósági [mai F] és a tanítási [mai D] épületet felépíteni. Ezeken felül még került hat növényház építésére és az út [értsd Ménesi út] alatt szükséges hatalmas támaszfalra is költség. 141
