Főiskolától egyetemig. Dokumentumok a felsőbb színtű kertészképzés történetéből II. 1945-1953 - A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 2. (Budapest, 1996)

Dokumentumok (Forrásközlés)

ünnepélyek, előadások, konferenciák stb. céljára előzetes megbeszélés alapján mindig használhassa. Kiadható a terem továbbá különböző társadalmi megmozdulások céljára. Természetesen a használattal járó kiadásokat az igénybevevő szerv viseli. Erről rektor a mezőgazdaságtudományi, valamint a kert- és szőlőgazdaságtudományi kart egyidejűleg értesítette,, GATE Lt 3/a. Egyetemi tanácsülések jegyzőkönyvei. 50. Tanszéki működési keretek felosztása 50/a. Budapest, 1949. november 2. A Rektori Hivatal átirata a Karhoz „Az 1949. évi október 26.-án tartott tanácsülés foglalkozott a tanszékek dotációjának kérdésével. A tanácsülés folyamán a tanácsjegyző bejelentette, hogy a tanszékek dotálására mindhárom kar részére összesen 40.000 forint áll rendelkezésre és ismertette ennek az összegnek karonként és tanszékenként való felosztási tervezetét. Ezek szerint a 40.000 forintból a mezőgazdaságtudományi kar 12.200 forintot, az állatorvostudományi kar 13.500 forintot és a kert- és szőlőgazdaságtudományi kar 14.300 forintot kap. - A Tanács a tanácsjegyző felosztási tervezetét elfogadta. Kérem Dékán Urat, hogy a Kart megillető dotációt a Tanács által elfogadott felosztás szerint a tanszékek között szétosztani szíveskedjék. A Tanács a további hónapra vonatkozóan úgy határozott, hogy az egyes karok a tanszéki dotáció kérdésével a rektori hivatal által megküldött hitelkeretfelosztási terv alapján a kari ülésen foglalkozzanak és a tanszékek közötti felosztásra vonatkozó javaslataikat a Tanács elé terjesszék jóváhagyás végett.” [...] KÉÉ Lt 2/b. 2797/1949. 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom