Boros Árpád: A diósgyőri kohászat Csavar- és Húzottáru Gyárának története 1770-2007 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 19. (Miskolc, 2007)

A diósgyőri új vasgyár 1868-1960

nek egy új finomlemez hengersort. A lemezhengersort az 1931-32. 70 üzletévben üzembe is helyezték. A válságot követően mind a belföldi, mind a külföldi forgalom megélénkült. A vállalat életében talán soha oly nagyméretű export tevékenység nem bonyolódott le, mint a 30-as évek közepétől. Jelen­tékeny szállítások történtek Jugoszlávia felé is, hiszen a nagyolvasztók ércszükségletének nagy részét a jugoszláv bányák szolgáltatták, a szállítások kompenzációs alapon történtek. Olaszország - mint a múlt­ban - ebben a időben is hajógyárai útján jelentős mennyiséggel fog­lalkoztatta a gyárat. India, Egyiptom, Szudán, a Dél-afrikai Unió, Kí­na, Szíria, Palesztina, Szovjetunió és még sok más állam szívesen vá­sárolta a diósgyőri gyártmányokat. Miután a diósgyőri gyár nemcsak közvetlen, de közvetett úton is részt vett testvérgyára, a budapesti MÁVAG Mozdonygyár útján a külföldi szállításokban, mindaz az elismerés, mely a mozdonygyár gyártmányaira vonatkozott, érvényes volt a diósgyőri gyárra is. A for­galom növekedése az üzem fejlesztését szükségszerűen írta elő. Az 1933-34. üzletévben bevezették a thermoxid gyártását. Az 1934-1935. üzletévben új húzóműhelyt létesítettek, a vasúti kerékpárgyártás fej­lesztése céljából üzembe helyezték az új, Banning-rendszerű keréktár­csa hengerlőgépet, a II. számú nagyolvasztót ugyancsak üzembe állí­tották. Az acélgyártás fejlesztése érdekében 1936 november 12-én üzem­be helyezték a 7 tonnás Weigl-féle kombinált kemencét. A szeggyár áttelepítése és modernizálása, kátránylepárló berendezés felállítása, a finomlemezgyártás fejlesztése érdekében lemezpácoló berendezés létesítése történt meg. Az 1935-36. üzletévben a már avult finomhengersor helyett új, modern finomhengersor került felállításra, melyet 1936-ban indítottak meg, a bocs- és finomlemez-hengersor meghajtását modernizálták. Az addig közös meghajtással működött két hengersort függetlenítették egymástól. Az új hengerde modernizálása érdekében pedig mélyke­71 mencéket építettek. 0 MÁVAG Hivatalos Értesítő, 1930. április hó 8. szám, 23. o., Dgy Lt. 3106/C5/1933. 1 Kimutatás az utóbbi evek fontosabb beruházási munkáiról. Diósgyőr, 1936. szeptember 6. szám nélkül,: Dgy Lt. 5365/1937.

Next

/
Oldalképek
Tartalom