Boros Árpád: A diósgyőri kohászat Csavar- és Húzottáru Gyárának története 1770-2007 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 19. (Miskolc, 2007)

A Diósgyőri-Hámori Vasgyár 1770-1870

Ha a vízoszlopos fújtató nem is vált be, annál inkább beváltak az 1864-ig hasonló célból végrehajtott műszaki újítások. Ilyen volt a legújabb kemencefrissítési eljárás bevezetése, miáltal a szénfelhasználás a termelt buga mázsája után 35 köblábról 15 köblábra csökkent, a régi gépműhelyek lényeges kijavítása, egy fúrógép és esztergapad beállítása a hámorokhoz. A vízikeréknek 20 lábról 28 láb átmérőjűvé történt növelése a nagyolvasztónál a napi adagok számát 1860 körül 40-50-re emelte, vagyis minden félórában csapolták a nyersvasat. Ebben az időben a kohónál egy adag súlya általában 350^450 font vaskő és 190 font faszén volt. Ezek a műszaki újítások és kisjelentőségű építkezések még akkor sem tudták volna a diósgyőri vasgyárnál bekövetkező újabb és legsúlyosabb válságot feltartóztatni, ha egyedül a vízhiány lett volna a válság oka. Diósgyőr faszéntüzelésű kohójával, frissítő- és nyújtótüzhelyeivel már elavult, idejétmúlt intézménynek számított. Nem volt abban a helyzetben, hogy kiállhassa a kőszéntüzelésű kavaró- és hegesztőkemencével, hengerművel, gőzgépekkel modernebbül felszerelt vasgyárak versenyét. Hámor község látképe 1846-ból