Boros Árpád: A diósgyőri kohászat Csavar- és Húzottáru Gyárának története 1770-2007 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 19. (Miskolc, 2007)

A Diósgyőri-Hámori Vasgyár 1770-1870

1787-ig állt, ekkor a gyakorivá vált kiégések miatt újjáépítették. Mivel ennek lapátkereke is gyenge vizet kapott a Garadnából, azért a tüzelés a kohóban időről-időre megakadt. Fazola Frigyes 1803-ban elhatároz­ta, hogy otthagyja Ómassát s helyette lejjebb, a hámorokhoz közelebb, a Garadna alsószakaszán - ahol a víz mennyisége és esése alkalmasabb­nak látszott - a réginél kétszerte nagyobb vasolvasztót épít. Az újmassa belső tűzálló falának építéséhez agyagból és homokból készített - saját maga feltalált - téglát használt. A nagyolvasztóhoz kis öntöde, szénpaj­ta, zúzóház, vaskőmérleg és pörkölőkemence csatlakozott. Újmassa építése 1813 őszén fejeződött be. Az új kohó évente 8-10 000 mázsa nyersvasat olvasztott. Az ómassát kivonták a használatból, 1828-ban pedig az ottani iskola felépítése céljából lebontották, s anyagát az isko­lába építették be. Támfala még most is áll az ómassai iskola udvarán. 18 A hámorok működését ugyancsak a minduntalan jelentkező vízhi­ány tette akadozóvá. Fazola Frigyes a felső tó helyén 1810-ben létreho­zott egy 15 millió hektoliter befogadó képességű mesterséges víztároló medencét, az úgynevezett hámori tavat, s 1812-ben felépítette alája a felső nyújtómámort. A tó építésére 26 000 forint adósságot vállalt a gyár. A napóleoni háborúk befejeztével a vas és acél konjuktúrája meg­szűnt. A vasárak csökkentek, a stájer vas- és acélgyárakban nagyará­nyú túltermelés következett be. A bécsi udvar az osztrák vas érdekében 1817-ben elhatározta a diósgyőri vasgyár felszámolását és Fazola Fri­gyes félreállítását. Fazola Frigyest a rohnici kincstári vasgyárba helyez­ték át igazgatónak. Utasították, szüntesse be kísérleteit, gyárából ezután a stájer vasnál silányabb minőségű árúkat adhat csak piacra. Fazola megtagadta a rendelet végrehajtását, ezért a bécsi udvar megfosztotta állásától. Fazola 1819. május 24-én családjával visszaköltözött Hámor­ba, akkor még életben lévő anyja házába. Elvállalta a diósgyőri vas­gyár 58 magánrészvényesének gyári érdekképviseletét, a mandatáriusi megbízást. A bécsi udvar egy évtizeddel később a „tisztesség kedvé­ért" szerény nyugdíjat folyósított számára. Fazola Frigyes 1831-ben átköltözött Diósgyőrbe, s ott élt 1849-ben bekövetkezett haláláig. 19 18 Hámori plébánia História Domusa. - Selmecbányái bányászati levéltár, Főkamaragrófság 1816. évi 5135. sz. 19 Hámori plébánia História Domusa.- Országos Levéltár, Kamara Benignai Resolutiones 1818. aug. 36. sz.- Uo. Montanistica 1817-1818. évi lajstrom könyve. - Egri érsekség levél­tára. Hámori parochia 1819. évi iratai.

Next

/
Oldalképek
Tartalom