Boros Árpád: A diósgyőri acélgyártás és energiaellátás története 1770-2006 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 18. (Miskolc, 2007)

II. A Diósgyőr-hámori vasgyár 1770-1870

A diósgyőri nagyolvasztók műszaki összehasonlítása^ Műszaki jellemzők Ó massa 1809-ben 7 Uj massa 1817-ben Magasság, m 7 11.4 Térfogat, m

3 11,5 22.0 Napi termelés, kg 1000 1300 Adagsúly, kg 2800 5600 Vörösvasérc aránya, % 46 16 Kékvasérc aránya, % 24 56 Barnavasérc aránya, % 30 38 Vízi kerék átmérője, m 4,3 7 Fújtatok löketszáma, l/perc 6 16 Termékféleség 1 2 1867-ben a kiegyezés után kinevezett második felelős magyar minisztérium azután átvette a gyárat a társulattól, kifizette a magán részvényeseket terhelő veszteségeket, rendezte a gyár adósságait, a magántársulati tagoktól megváltotta azok részvényeit, s ezzel a diósgyőri vashámor átment a magyar állam tulajdonába azzal a céllal, hogy az ország vasúthálózatának kiépítéséhez szükséges vasúti sínek gyártására lejjebb Diósgyőr területén felépítendő nagy állami vasgyárba épüljön át. A hámori vasgyárat 1871-ben - 100 éves fennállása után - végleg megszüntették, de az újmassai kohót még egyszer utoljára befűtötték, hogy az új vasgyár építéséhez szükséges vasanyagok egy részét előállítsák. Az 1871-ben leállított újmassai vasolvasztót 1952-ben a diósgyőri gyár dolgozói társadalmi munkában, mint a Trianon utáni Magyarország egyetlen kohászati ipari műemlékét, helyreállították. Ez a helyreállított kohó egyébként a harmadik ilyen műemlék, mely Európában fellelhető. A kohó mellett úgynevezett Massa-Múzeumot is létesített a gyár. Remport Zoltán: Magyarország vaskohászata az ipari forradalom előestéjén (1800-1850), 1995. 139. p.