Boros Árpád: A diósgyőri acélgyártás és energiaellátás története 1770-2006 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 18. (Miskolc, 2007)

V. Az energiaszolgáltatás területén dolgozott vezetők visszaemlékezései

az volt, hogy a kondenzedények nélküli víztelenítő helyek veszteségforrásai megszűnjenek. Az Erőmű kazánparkja a kazánok rendszeres átcsövezése és falazat felújítása ellenére elavultnak volt mondható: a KSG és SULZER kazánokra, amelyek széntüzelésre voltak alkalmasak, - a földgázra és kohógázra történő átállításával hosszú távra nem lehetett számítani. Az 1980-as évek végén és a 1990-es évek elején egyre jobban előtérbe került a kohászati szerkezetváltás szükségessége és a privatizációs lehetőségek is erőteljesen felmerültek. Az látszott, hogy a „mini" acélműves változat mellett a kohók végleges leállítása valósul meg. Az energiaszolgáltatás Erőmű vonatkozásában újra döntéskényszerbe került, amely megoldásaként egy újabb II. számú GIB 40 t/h földgáz és olaj alternatív tüzelésű kazán telepítésével, - a kohók leállítása esetén is - az acélmű gőzellátása és a hőellátás, valamint az oxigéngyár kimelegítési gőzigénye is ellátható. A kazán beruházásának indításánál még mindig felmerült a kohók megmaradása esetén a kohógáz tüzelésének lehetősége, amely a kazángyártó GANZ DANUBIUS-al folytatott tárgyalásokat késleltette, végül maradt az első változat a földgáz-olaj alternatív tüzelési megoldás. A kazán alapozási munkái az időközben elbontott I-II-es KSG kazán helyén kezdődtek el. A kazán gyártása és helyszíni telepítése elkezdődött, majd a kohászat privatizációs lépéseinek bizonytalansága miatt a beruházás két év után folytatódott és 1994-ben került üzembe. A kazán építésével egy időben a kazánházi belső gőzvezetékek, tápvízvezeték és gőzsín rekonstrukciója is folyamatban volt. Az Erőmű életében egy utolsó lehetőség adódott azzal, hogy a villamos energiatermelés és a hőellátás feltételeinek megteremtésével az erőmű maradjon meg az eredetileg létesült funkciójában.