Boros Árpád: A diósgyőri kohászat karbantartásának története 1770-2006 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 17. (Miskolc, 2007)

A diósgyőri kohászat szervezeti, termelőberendezései és karbantartó rendszerei működésének változásai időrendben

Sopronból a Bánya- és Kohómérnöki karok, a Gépészmérnöki karral kiegészülve Miskolcra települtek. Az egyetem története 1735-ben Selmecbányán kezdődött. 1950. Megindult a Középhengermű építése. Az 1937-ben üzembe helyezett diósgyőri lemezsort - felsőbb utasításra - Pestlőrincre helyezték. Az OVIT 120/35 kV-os alállomás üzembe helyezésével a gyár villamos energia ellátásnak biztonsága megnövekedett, az áramkiesés 1953-től gyakorlatilag megszűnt. A Keleti Erőmű megszüntette a kooperációt a Nyugati Erőművel. 1951. A Gózon Lajos és Rudas László utcák között megépült a négy nyomtávos kerékpárút. A perecesi őrház és a Nehézszerszám gépgyár között (1,5 km) megépült a tatár- dombi villamos szárnyvonal. 1952. Az „A" telepet (Sajó part) a 600 mm átmérőjű, 12 km hosszú fővezetékkel együtt üzembe helyezték. A diósgyőri váltógyárat - központi utasításra - Gyöngyösre telepítik. Felépült a III. sz. 700 m -es Nagyolvasztó, a turbó-fúróval és a Dorr ülepítővel. A perecesi vasút egész hálózatán Diesel-mozdonyokat állítottak forgalomba. A gyár üzemeinek vízfogyasztása 9 118 582 m

3 volt, ami az 1944 évihez képest 265%-os növekedést mutat. Az Eszperantó tér és a Vasgyár közötti szakaszon megkezdődött a kettős villamos vágány kiépítése. 1953. Üzembelépett a 180 tonnás buktatható SM kemence. Az MT. 1953. április 24-i határozata alapján a gyár a Lenin Kohászati Művek nevet kapta. 1954. Átadásra került a hengerműi 35/3 kV-os alállomás. Megépült a regeneratív tüzelésű I. sz. mélykemence. A Martin-kemencék generátorgáz tüzelésről átálltak pakuratüzelésre. Felépült a gyár „C" telepe, a 10.000 m -es víztározója.