Sziklavári János: A forrasztott vasgyártás korszaka Diósgyőrben 1770-1880 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 16. (Miskolc, 2005)

Bevezetés

akkor bontogatta szárnyait. A választás a kavarókemencés forrasztott vasra esett. A fentiek szerint tehát mindkét gyár forrasztott acél gyártására rendezkedett be: az első frisstüzes, a második kavarókemencés eljárásra. A gazdasági célkitűzés és gazdaságosság tekintetében a választott hámori technológia jónak minősíthető, de a szűk látókörű tervezés nem vette számításba, hogy ahhoz a szűkebb földrajzi környezetben hiányoznak a szükséges természeti adottságok. A választott diósgyőri technológia meg a kedvezőtlen természeti adottságokon kívül még technikai-technológiai korlátokat is támasztott a célkitűzés teljesítése elé. Elsősorban e tervezési hibák játszottak közre abban, hogy a gazdasági és iparpolitikai célkitűzések kezdetben sem Hámorban, sem Diósgyőrben nem teljesültek. Miután a természeti adottságokon a földrajzi környezet jelentős bővítésével javítottak, ill. a technikai-technológiai korlátokat fejlesztéssel feloldották, mind a hámori vasmű, mind a diósgyőri vasgyár elismerésre méltó eredményeket ért el. E könyv nem gyártörténet. A forrasztott acél gyártásának sajátos technológiáit vizsgálja, és azt, hogy ezek hogyan illeszkedtek az adott természeti, gazdasági, ipari és piaci környezetbe. Az ehhez szükséges gyártörténeti keretet a hámori vasmű vizsgálatához elsősorban Soós Imre publikált munkái és Zoltay Endre kézirata, a diósgyőri vasgyáréhoz Kiszely Gyula publikációi adják. E kitűnő műveken kívül - mint a forrásjegyzék tanúsítja - több más mű is segítségül szolgált, így a korabeli technológiai módszerek alapjaihoz Bemard Osann és Kerpely Antal könyve.