Sziklavári János: A forrasztott vasgyártás korszaka Diósgyőrben 1770-1880 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 16. (Miskolc, 2005)

Első rész. Forrasztott acél gyártása a hámori vasműben

Hogy a korábbi technológiafejlesztő és választékbővítő, piacorientált javaslatokból gyakorlatilag semmi, vagy legalább is nem sok valósult meg, nem csupán a főkamaragrófság szándékán múlott, hanem a gyárigazgató Egger és Wallese igazgatók gyenge vállalkozói aktivitásán is. Mindketten jó tisztviselők voltak, akik viszonylag jól és eredményesen irányítottak, de koncepciójuk csak az adott viszonyok és körülmények hasznosítására terjedt ki. Óvatosak voltak; hiányzott belőlük a „harcos" vállalkozási kedv. Külföldi szakemberek, főleg kohóépítők, kohómesterek, frisselők behívása gyakori megoldás volt a hazai vaskohászat innovatív fejlesztése terén, tehát a stájer acélgyártók behívását sürgető javaslat ebbe a folyamatba jól illeszkedett. Csakhogy: a külföldi szakértők általában szük egyedi szakmai területen voltak szakértők és rendelkeztek ismeretanyaggal, de szélesebb kitekintésük, a teljes üzemi vertikumot átfogó tapasztalataik nem igen voltak. Emiatt egy-egy — a behívott szakértővel megoldott - újításhoz sokáig tarthatott megtalálni és megteremteni a kapcsolódásokat. Ezért sokkal nagyobb jelentősége és haszna volt a hazai kohászok tartós külföldi tanulmányútjainak, különösen a már tapasztalt, széles látókörrel rendelkező iskolázott szakemberek kiküldésének. Ok olyan műszaki, technológiai, anyagelőkészítési, termékkikészítési, munkaköri és szervezeti részletekre is figyeltek, amelyet csak a gyakorlati ember vesz észre: ő megérti és hazahozhatja. Küldetésük akkor lehetett igazán eredményes, ha hazahozott hasznos tapasztalataikat a maguk hatáskörében meg is valósíthatták. A hámori vasművet Fazola Frigyesnek, a gyáralapító fiának személyében ilyen szakemberrel ajándékozta meg a századforduló.