Sziklavári János - Kiss László - Jung János - Sélei István: A diósgyőri acélgyártás története a folytacélgyártás bevezetésétől napjainkig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 15. (Miskolc, 2004)

6. A gazdasági mechanizmus reformja után

6.5. A régi acélmű berendezéseinek sorsa Az acélművek fejlesztési koncepcióinak vitájával egyidejűleg folyt az 19751978-as években a Martinüzem állagmegóvó felújítása. 1979-ben a martinacélgyártás 100. évfordulóját méltóképpen ünnepelte a gyár. Megemlékezéseket tartottak, felavatták Farkas Pál: Martinász szobrát (a gyár előtti parkban), üzembe helyezték a garadnai őskohót, termites acélt csapoltak - egy adagot -, és különféle apróbb emléktárgyakat is öntöttek (60. és 61. ábra) Az új acélmű üzembe helyezésével párhuzamosan megkezdődött a martinkemencék végleges leállítása. Elsőként, 1981. február 6-án, a IV. sz. 180 tonnás buktatható, utolsóként, 1986. október 15-én, az I. sz. kemencétől vettek szomorú búcsút a martinászok. 107 éves diósgyőri martineljárás ért véget azon a napon (62. ábra). A csapoláskor megszólaltak a gyár szirénái, az olvasztárok a kihaló tűzben elégettek egy munkásruhát és martinász kéziszerszámokat. (Az eltelt 107 év alatt 257,976.476 tonna SM acélt termelt a diósgyőri acélmű.) Az elektroacélműi kemencék közül elsőként, 1982. szeptember 6-án, a XIV. sz. (1929-ben indított) 10 tonnás ívkemence állt le véglegesen, ezt követte 1988 áprilisában a XI. sz. kemence és 1990. április 27-én a XVIII. sz., DSzP-50 típusú ívkemence is. 60. ábra A 100 éves diósgyőri martinacélgyártás ünnepi megemlékezésének elnöksége (balról jobbra: Sziklavári János volt acélművezető, Kiss László acélmű főmérnök, Herendi Rezső műszaki igazgató, Jung János acélművezető)