Boros Árpád: Események és tények a diósgyőri kohászat életéből 1770-2003 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 14. (Miskolc, 2004)

GYÁRTÖRTÉNETI KÉPEK

Egy polihisztor szerelmei Születésnapi beszélgetés a 80 éves Iván Gézával Tanár uram azt állította, hogy Konstantinápoly sikertelen 622. évi ostroma után az avarok elvesztették hazánk területe feletti uralmukat, illetve a bolgár és germán (frank) csapások alatt Közép-Európában hegemóniájukat. Ekkor felálltam, s az osztálytársak nagy megdöbbenésére azt mondtam, hogy én ezt másképpen tudom. Zsupán tanár urunk keze elég könnyen eljárt, de most csak annyit mondott: „Nem büntetlek meg, szünetben lejössz a tanáriba, előadod érveidet, s ha azok elfogadhatók, jelest kapsz, de ha nem akkor jaj neked!" Gondba kerültem, mikor meg kellett határoznom a most 80. születésnapját ünneplő Iván Géza foglalkozását. Mert gyermekkora óta foglalkoztatta a történelem, a miskolci Jogakadémián tanult, s Pécsett tett jogi doktorátust, mégis évtizedekig műszaki pályán dolgozott. Nyugdíjazása után fordított és tolmácskodott. Mindig szenvedélye volt a politika, 1990 és 1994 között országgyűlési és Európa parlamenti képviselő. Mikor otthonában jártam éppen egy angol nyelvű, avar történelemmel foglalkozó cikket fordított. Ki tehát Iván géza? Mondjuk, hogy polihisztor. 1. Szerelem: az avarok. Géza bácsi jogi és mérnöki végzettsége ellenére szenvedélyesen foglalkozik az avar történelemmel. Miért éppen az avarokkal? Már gyermekfejjel is sokat tűnődtem azon, hogy Miskolc és környéke, például Hejőcsaba, melynek Bercsényi utcájában születtem 1915-ben, mennyi őskori vonatkozással rendelkezik. Miskolcon a Lévay Református Gimnáziumban jártam, ahol a tanárok szinte atyaként foglalkoztak velünk, testi és lelki fejlődésünkkel is törődtek. Az avarokkal akkor kerültem „közeli" kapcsolatba, mikor 7. osztályos koromban Zsupán László tanárom az avarok történetét ismertette. Éppen akkor olvastam a múzeumban lévő városi könyvtárban Fekete Zsigmondnak a „Magyarország vizeinek és vízi építészetének története" című könyvét, melynek állításait teljesen elfogadtam. Tanár uram azt állította, hogy Konstantinápoly sikertelen 622. évi ostroma után az avarok elvesztették hazánk területe feletti uralmukat, illetve a bolgár és germán (frank) csapások alatt Közép-Európában hegemóniájukat. Ekkor felálltam, s az osztálytársak nagy megdöbbenésére azt mondtam, hogy én ezt másképpen tudom. Zsupán tanár urunk keze elég könnyen eljárt, de most csak annyit mondott: „Nem büntetlek meg, szünetben lejössz a tanáriba, előadod érveidet, s ha azok elfogadhatók, jelest kapsz, de ha nem akkor jaj neked!" A szünetben elmondtam érveim, amit tanárom is elfogadott, s megdicsért, hogy az iskolai anyagon túlmenően is foglalkoztam a kérdéssel. így megadta a jelest, avval a kötelességgel megtoldva, hogy az osztály előtt kiselőadást kell tartanom a témáról. Ebből az esetből kifolyólag egy nagyon kedves viszony alakult ki Zsupán tanár úr és köztem, ami egészen haláláig tartott. A régészek, történészek mennyire fogadják el egy nem hivatásos kutató vizsgálatai? Amit terjesztek, hogy az avar népnév voltaképpen helytelen, igazából - ezt a keleti források is megerősítik - abar népnévvel van dolgunk. Örülök, hogy nem ama-