Boros Árpád: Események és tények a diósgyőri kohászat életéből 1770-2003 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 14. (Miskolc, 2004)

TÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK

sén dolgozó katonák részére tábori üstöket öntöttek Ómassán, melyekből egy a Massa Múzeum kiállításán ma is látható. 1811-ben befejezték az építkezést és 1812-ben már a tóból táplálkozó patakvíz hajtotta a hámorokat. Fazola Frigyes sorsa azonban mégsem alakult szerencsésebben mint az apjáé. A napóleoni háborúk befejezésével a vas- és acélkonjunktúra megszűnt. A nagyarányú túltermelés miatt a bécsi udvar elhatározta a hámori vas- és acélgyártás leállítását és felszámolását. Az udvar csak egy évtizeddel később folyósított egy szerény nyugdíjat számára. 1831-ben Fazola átköltözött Diósgyőrbe és ott élt 1849-ben bekövetkezett haláláig. Az újmassai vasolvasztó működésében a vízhiány okozott gyakori üzemzavarokat. 1859-től kezdve évről évre súlyos deficittel zárt a gyár és 1865ben az adósság már meghaladta a százezer forintot. 1866. június 14-én a kohó szénkamrája, az érc- és szénmérő lakóháza kigyulladt, porrá égett. Októberben a bécsi pénzügyminisztérium elrendelte, hogy a nagyolvasztót nem szabad többé befűteni, csupán a meglévő nyersvasat kell gyorsított ütemben feldolgozni és az árukészletet sürgősen értékesíteni. A kiegyezés után azonban a magyar minisztérium átvette a gyárat, rendezte adósságát és ezzel a vashámor a magyar állam tulajdonába került. így lehetősége nyílt arra, hogy az ország vasúthálózatának kiépítéséhez szükséges vasúti sinek gyártására beljebb, Diósgyőr területén nagy állami vasgyár épüljön fel. Mivel a hámori gyár fenntartása továbbra sem látszott gazdaságosnak, elhatározták annak bezárását. A gyárat 101 esztendő után véglegesen megszüntették. Az őskohó és előterében a Massa Múzeum, 1979.