Boros Árpád: Események és tények a diósgyőri kohászat életéből 1770-2003 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 14. (Miskolc, 2004)
GYÁRTÖRTÉNETI KÉPEK
Ülést tartottak a párt-végrehajtó bizottságok Szerdán a Diósgyőri Gépgyár pártbizottsága jelentést vitatott meg, amelyet Kovács Zoltán vezérigazgató-helyettes és Csacsovszky Dezső pártalapszervezeti titkár terjesztett elő a termelési igazgatóság gyáregységeket irányító, termelést szervező tevékenységéről. A jelentés a többi között megállapítja, hogy a termelés vezetésében az ott dolgozó kommunisták mindenkor élen jártak a különböző gondok leküzdésében, megoldásában. Mindenre eredményesen mozgósították a pártonkívüli dolgozókat is. Üzemszervezés tekintetében bátran és az eredményeket tanulsága szerint sikeresen léptek előre. Intézkedéseik e tekintetben is meggondoltak és közgazdaságilag megalapozottak voltak. A termelési igazgatóság pártalapszervezete egyre jobban biztosította azt, hogy a vezetők higgadt helyzetelemezéssel, a fennálló nehézségek közepette is megtalálják a helyes megoldásokat. A rendszeres beszámoltatásokkal jól biztosították a gazdasági vezetők gazdaságpolitikai szempontból is megalapozott munkáját. Mint az a vb ülésén elhangzott: az utóbbi időben egyre több segítséget nyújtottak a termelési igazgatónak. A végrehajtó bizottság az eredmények elismerése mellett felhívta a figyelmet azokra a jelenségekre is, amelyekben előbbre kell lépniük a következő időszakban. Másnap, csütörtökön a Lenin Kohászati Müvek párt-végrehajtóbizottsága is megtartotta soron következő ülését. Igen alapos és mélyreható vita alapján elfogadta azt a jelentést, amely a gyár negyedik ötéves középtávú tervének véleményezéséről kialakult tapasztalatokat tartalmazza. A napirend előadója Boros Árpád elvtárs, a pártbizottság gazdaságpolitikai munkabizottságának tagja volt. A vb. állást foglalt abban, hogy ezt a fontos anyagot a közeljövőben a pártbizottság elé terjeszti megvitatásra, hogy ezt követően végrehajtása még eredményesebb legyen. A következő napirendben tájékoztató jelentést hagyott jóvá a végrehajtó bizottság a vállalat üzempszichológiai osztályának és üzemszociolőgiai osztályának tevékenységéről. (A napirend előadója: Káli Lajos elvtárs.) Ezt követően Rábai István elvtárs, a nagyüzemi KISZ-bizottság titkára tájékoztatta a végrehajtó bizottságot a KISZ-választások előkészítéséről. Diósgyőri Munkás, 1971. június 29.