Boros Árpád: Események és tények a diósgyőri kohászat életéből 1770-2003 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 14. (Miskolc, 2004)

GYÁRTÖRTÉNETI KÉPEK

Az új év első 10 napjában jelentősen javult a minőség a Lenin Kohászati Művek üzemeiben A Lenin Kohászati Művek dolgozói, akik az elmúlt évben 34 millió forint érték­ben sokezer tonna acélt, hengereltárut és egyéb kohászati terméket adtak a népgazda­ságnak terven felül, az újesztendöben azzal az elhatározással láttak munkájukhoz, hogy megnövekedett feladatuknak pontosan eleget tesznek. Megfogadták, hogy az újévben kifogástalan minőségű kohászati termékekkel segítik a feldolgozó üzemek munkáját. Január első tíz napjának eredményei azt mutatják, hogyha nem is teljes mértékben, de sok tekintetben megközelítették céljukat. A nagyolvasztómű kollektívája elmaradt ugyan 10 napos mennyiségi előírásától, de az utóbbi napok javuló eredményei azt mutatják, hogy hamarosan pótolják hiá­nyukat. Szép sikerrel dicsekedhetnek viszont a nyersvas minőségének javításában. A hónap első dekádjában - a technológiai előírások betartásával - az I. és II. osztályú nyersvas minőségét 60 százalék helyett 78,6 százalékos szinten tartották. A kohók versenyében elismerés illeti a béke kohónál a Szűcs, Bodovics és Gulyás olvasztár­brigádokat, amelyek tíz napos előírásukon felül 285 tonna nyersvasat gyártottak, s a minőségi szintet 86,4 százalékra növelték. Néhány napi kielégítő teljesítmény után bizonyos egyenetlenség mutatkozik a martinászok munkájában. Ezt bizonyítja, hogy 10 napra esedékes tervükkel 99,5 százalékra állnak. Az elektróolvasztárok javuló munkájára mutat, hogy napról-napra nemcsak eleget tesznek előírásuknak, hanem több mint 30 tonna előnyre tettek szert. Mindkét üzem sikerekről számolhat be az acélok minőségének javításában. A mar­tinacélmű selejtje a multévihez képest csaknem másfél, az elektróacélmű selejtje több mint 5 százalékos javulást mutat a hónap első 10 napjában. Jó hírnevükhöz méltóan igyekeznek megállni helyüket a durvahengerészek is, akik 10 nap alatt 832 tonna acél kihengerlésével túlszárnyalták előírásukat. A hen­gersorok versengésében a gerendasori hengerészek haladnak az élen 112,3 százalé­kos teljesítménnyel. A hengerészkollektíva fegyelmezett munkájának eredménye, hogy az üzem hengerlési selejtje a tavalyi 0,8 százalékkal szemben alig haladja meg a 0,5 százalékot. Dicséretet érdemelnek a finomhengerészek is, akik csaknem 110 tonna többlettel zárták az első 10 napot. A múlt évihez képest jelentősen javult a munka a középhengermüben; az üzem több mint 250 tonna hengereltáruval adott többet az előírt mennyiségnél. A többi üzem is általában jól megállta helyét az év első napjaiban. Az egyik legjobb teljesítményt az acélöntöde dolgozói nyújtották: selejtjüket a múlt évihez viszonyítva több mint két százalékkal csökkentették, mennyiségi tervüknek pedig 113,3 százalékban eleget tettek. Kiváló eredményt jelenthetnek a „Mereszjev" ifjúsági üzem dolgozói is: 10 nap alatt 27 tonnával több csavarárut adtak az előírtnál. Észak-Magyarország, 1956. január 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom