Boros Árpád: Események és tények a diósgyőri kohászat életéből 1770-2003 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 14. (Miskolc, 2004)

TÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK

Terézia 1770. július 28-án átiratban értesítette a Magyar Kamarát, hogy a diósgyőri koronauradalom területén vasgyárat létesít. (Az erről szóló alapító okirat másolata jelenleg is Miskolcon a Központi Kohászati Múzeum Massai Múzeumának állandó kiállításán látható.) Parancs a királyi magyar udvari kamarának „ Tekintetes és nagyságos, valamint nagyságos és nemes kedvelt híveimnek. Kincstárunk hasznát és édes magyar hazánk javát több vasbánya kiaknázásával óhajtjuk előmozdítani, ezért elhatároztuk, hogy a bőséges faanyaggal rendelkező diósgyőri kamarai uradalom területén vasgyár létesíttessék. Mária Terézia Isten kegyelméből római özvegy császárné, Magyarország és Csehország apostoli királynője, Ausztria főhercege... "

2 Az alapító okirat alapján kezdődött meg a tervezési munka. A tervezési munkát J. K. Reiznerre bízták, aki két változatot terjesztett elő. Ezek közül Fazola Henrik a korszerűbbet, vagyis a faszenes nagyolvasztót választotta. Az építkezést - bécsi utasítás szerint - 1770 őszén kellett volna megkezdeni, de a tervek módosítása miatt csak az előkészületi munkák, építési anyagszállítók, faszén és mészégetők munkábaállítása történt meg. 1771 szeptemberére eldőlt, hogy a nagyolvasztót Ómassán, a hámorokat (kovácsüzemet) a Szinva és a Garadna összefolyásánál, Hámorban építik fel. Miután a nagyolvasztót az eredeti tervtől eltérően a hegyoldalhoz (nem különállóan) építették, ezért a kohótér a mésztufa réteg áteresztése miatt vizesedett és a gázfejlődések miatt robbanásokhoz vezetett. E miatt többszöri átépítés után végülis a kohót a támfal mellé különállóan kellett megépíteni és 1772. március 17-én üzembe helyezni. Ekkor történt meg az első csapolás. Mivel a létesítmény duzzasztógát nélkül épült, gondot okozott a fújtatok vízellátása, 1772 ezért a próbagyártások éve volt. A gyár alapításával Fazola Henrik hozta létre Borsodban a XVIII. század első vasolvasztóját. A gyárat a félig kész vasfélék nagytömegű gyártására használták, szinte teljesen elhanyagolva a munkaigényesebb, nagy értékű kész gyártmányok, szerszámok és drága vaslemezek gyártását. A próbálkozások ellenére a Hámori Vasmű termelési profilja szinte száz évig alig változott. Emiatt a kohómestert olvasztárrá, az olvasztárt fűtővé minősítették vissza. A frissítőmesternek hetente ötvenhat mázsa nyersvasat kellett a feldolgozóknak átadni. Ha az ebből kovácsolt vas minősége nem volt megfelelő, akkor a hibás darabokat visszaküldték a frissítőmesternek és nyújtónak, akik a saját költségükre voltak kötelesek azt átdolgozni. A kohó termelése kezdetben heti 120 mázsa volt, amelynek mintegy 5-6 százalékát öntötték formába. Az öntéshez csak jó minőségű, nagy szilíciumtartalmú, jó folyékonyságú szürkevasat használtak. 2 Zoltay E. 1970. 22. p., Csiffáry G. 1999. 65-70. pp.